Gyermekgyógyászat

A kisgyermek nem "kis felnőtt", aki csak a méreteiben különbözik tőlünk, hanem teljesen más anyagcserével és immunrendszerrel rendelkező, sokkal sebezhetőbb ember. A gyerekeknél bizonyos betegségek szinte kizártak, ilyenek az immunológiai és reumás betegségek, nagyon ritkák az epekő és a vesekő. Az anyatejjel táplált babáknál az első félévben ritkák a fertőző betegségek, mivel az anyai ellenanyagok megakadályozzák ezek kialakulását, de bakteriális eredetű, főként az idegrendszert és a légutakat megtámadó betegségek jelentkezhetnek. Általánosságban elmondható, hogy a gyerekek általában egészségesebbek, mint a felnőttek, de bizonyos szempontból sérülékenyebbek, érzékenyek is lehetnek.

Felső húgyúti fertőzés gyermekkorban tünetei és kezelése

Mi a gyermekkori húgyúti fertőzés?

A felső húgyutak fertőzésén (korábban pyelonephritis - vesemedence-gyulladás) a vesemedence és súlyosabb esetben a veseállomány mikroorganizmusok - általában baktériumok - okozta betegségét értjük.

Tünetek

A magas lázzal, nagyobb gyermekeknél derékfájással, hányingerrel, hányással járó betegség csecsemőkorban alattomos, nehezen diagnosztizálható. Az első napokban lehetőség szerint kórházban kezelendő kórkép hátterében sokszor húgyúti fejlődési rendellenesség áll. A felnőttkori esetektől a kezelés hossza, jellege, illetve a gyógyulás utáni kivizsgálás miatt érdemes elkülöníteni.

A gyermekkori húgyúti fertőzés előfordulása

A gyermekkori fertőzések között a légúti, az emésztőrendszeri betegségek után a harmadik helyen állnak a húgyúti infekciók, melyek közül kb. 30-40 százaléknál érintettek a felsőbb húgyúti szervek. Lányoknál gyakoribb, hiszen sok esetben a rövidebb húgycsövön könnyebben feljutó baktériumok okozzák a fertőzést. A pelenkás korban nagyobb az esélye ennek a sokszor nehezen felismerhető betegségnek, a székletből a külső nemi szervek tájékára jutó nagyszámú baktérium és a csecsemők még éretlenebb immunrendszere miatt.

A gyermekkori húgyúti fertőzés okai

A gyulladás lehet ún. "felszálló" eredetű, amikor a kórokozó az alsóbb húgyutakból jut a húgyvezetéken keresztül a vesemedencébe, és lehet "pangásos" eredetű, amikor a vizelet ürülése akadályba ütközik szűkület, húgyúti kő, ritkán daganat miatt, és az áramlás lelassul. Ilyenkor a mikroorganizmusok kitapadhatnak, és könnyedén szaporodva gyulladásos reakciókat válthatnak ki. Az anatómiai eltérések komplikálttá teszik a betegséget, ilyen esetben hosszabb, akár tartós fenntartó kezelés is szóba jön, a hajlamosító rendellenesség sebészi megoldása mellett.
A kórokozók legtöbbször baktériumok, közülük a leggyakrabban a bélben, székletben normálisan is előforduló Escherichia coli (leleteken, s a továbbiakban E. coli) nevű bacillus tenyészthető ki a betegek vizeletéből. Az E. coli fertőzésre való fokozott hajlam örökölhető is lehet. A baktériumok mellett vírusok és gombák is lehetnek a baj okozói, ezek azonban általában valamilyen veleszületett vagy szerzett immunrendszeri gyengeség esetén tudnak fertőzést okozni.

A gyermekkori húgyúti fertőzés diagnózisa

Nagyobb gyermekeknél általában könnyű a diagnózis felállítása, melyet laboratóriumi vizsgálatokkal tud az orvos megerősíteni.
A vérképben a fehérvérsejtek száma jelentősen megemelkedik, az immunrendszer riasztása után sok fiatal granulocyta (fehérvérsejt típus) kerül a vérképző szervekből a keringésbe. A gyulladásos állapotra jellemző értékek (gyulladásos paraméterek), mint például a vörösvértest-süllyedés (We) vagy a C-Reaktiv Protein (CRP) értékei jelentősen megemelkednek. A csecsemőknél minden elhúzódó, lázzal járó, egyértelmű légúti tünet nélküli betegség esetén vizsgálni kell a vizeletet is, mely segít a húgyúti fertőzés felismerésében.
Mind kicsiknél, mind nagyobbaknál a vizeletben elsősorban gennysejtek - elhalt fehérvérsejtek - jelennek meg nagy számban, emellett általában valamilyen kórokozó baktérium is kitenyészthető. A betegség akut szakaszában képalkotó vizsgálatokkal erre a kórképre specifikus elváltozást nem tudnak kimutatni, csak az esetleges anatómiai eltérést, valamint a zavarosabb vizeletet, vaskosabb vesemedence-nyálkahártyát, megváltozott ultrahangelnyelő-képességű veseállományt lehet ábrázolni.

A gyermekkori húgyúti fertőzés tünetei, kórlefolyása

A felső húgyutak gyulladását egész testre jellemző, úgynevezett általános tünetek (magas láz, rossz közérzet, sápadtság, hányinger) jellemzik, míg az alsó húgyúti fertőzést általában csak helyi fájdalom és vizelési problémák kísérik.
Csecsemőkorban a magas láz mellett étvágytalanságot, haspuffadást, szokatlan nyugtalanságot lehet tapasztalni, tehát ebben a korban a diagnózis felállítása nehéz. A nagyobb gyermekeknél már könnyebb a helyzet, náluk már a tünetek alapján viszonylag egyértelmű a kép, hiszen a felnőttkori esetekre is jellemző derékfájás, hányinger, magas láz a felső húgyúti fertőzés klasszikus jelei.
A felső húgyúti fertőzés egyik fő tünete a magas láz
A felső húgyúti fertőzés egyik fő tünete a magas láz
Az alsó húgyutak is gyulladtak lehetnek, ilyenkor természetesen a gyakoribb, fájdalmas, néha csípő érzéssel kísért vizelés is színezi a képet. A vizelet gyakran zavaros, bűzös. Megfelelő kezelés nélkül a betegség akár életveszélyes is lehet, éretlen vagy sérült immunrendszerű csecsemőknél, gyermekeknél a baktériumok elszaporodása előbb-utóbb szepszishez vezethet. A gyulladás még ép immunrendszer esetén is a vesemedencéről a veseállományra terjedhet, ott krónikus gyulladást, illetve szövetelhalást okozhat.
A helyes kezelés elkezdése után 2-3 nappal kezd az állapot javulni, a láz enyhül, majd megszűnik, a vizelet feltisztul. Általában egy hét kell a gyógyuláshoz, de a kezelést még legalább további egy, legtöbbször három hétig kell folytatni.

A gyermekkori húgyúti fertőzés kezelése, megelőzése

A kezelést csecsemők esetében mindig kórházi körülmények között, lehetőség szerint vénába adott antibiotikummal kell kezdeni. A szájon keresztül adott gyógyszer a bukások, hányások, a nehézkes beadás miatt csecsemőkorban az első napokban csak vénás szer hiányában javasolt.
Nagyobb gyermekek esetében is célszerűbb és sokszor hatékonyabb a vénás kezelés, emiatt szintén kórházi felvétel indokolt. Általában 1 hetes vénás kezelés után, szemmel látható javulás (láztalanaság, a vizelet feltisztulása, stb.) esetén lehet valamely szájon át adható antimikróbás kezelésre váltani.
A gyógyszerválasztás függ a bakteriológiai tenyésztés eredményétől, ami a vizelet-mintavételtől számított 3-4. napon várható. Célzott kezelésnek hívják, mikor a kimutatott kórokozót biztosan elpusztító, de lehetőség szerint minél több normál baktériumflórát (bél, garat, szájüreg stb. hasznos baktériumai) megtartó gyógyszert keres az orvos. Amíg nem sikerül kórokozót kimutatni, addig úgynevezett szélesebb spektrumú - többféle baktériumtípust elpusztító - antibiotikum jön szóba, ezzel sajnos a normál flóra is jobban károsodik. Ezért a bőséges folyadékfogyasztáson kívül élőflórás készítmények, joghurtok, kisebbeknek patikában kapható granulátumok javasoltak.
A gyermekkori felső húgyúti fertőzések több mint felénél alapos vizsgálattal kimutatható valamilyen anatómiai eltérés, ezért a kezelés, gyógyulás után mindig javasoljuk a gyermekek kivizsgálását. A gyermeknefrológiai (vesegyógyászati) szakrendeléseken évtizedek alatt kialakult protokollok szerint zajlik a fertőzés okaként szóba jövő fejlődési rendellenességek, illetve szerzett eltérések kimutatása. A modern képalkotó módszerekkel, ultrahang-, izotópvizsgálattal számos, fiatal felnőttként veseelégtelenséget okozó anomáliát sikerül felfedezni, majd vagy gyógyszeresen vagy sebészi úton kezelni.

Ha a háziorvos vizeletvizsgálatot rendel el, tudni kell a vizelet helyes gyűjtésének módját.
Számos felesleges kezelés lenne megelőzhető, ha a vizelet-mintavételt alapos, fertőtlenítő lemosás előzné meg. A lemosás nélkül végzett vizeletvizsgálatokat nem lehet értékelni, hiszen a bőrről, a nyálkahártyáról számos baktérium, illetve gennysejt (elpusztult fehérvérsejt) és egyéb szennyeződés kerülhet a mintába.
Fontos továbbá, hogy a pisiltetés után a vizelet minél előbb jusson el az illetékes laboratóriumba.
A sokáig tárolt vizelet helyes diagnózis felállítására alkalmatlan. A csecsemőkorban, mikor ez amúgy is nehéz, egy külsőleg szennyezett, így "álpozitív" vizelet kifejezetten megtévesztő lehet.

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.