Felnőttkori fertőző betegségek

Az emberi szervezet legtöbb megbetegedését baktériumok, vírusok, illetve egysejtűek okozhatják. A mindennapi életben számtalan mikroorganizmus van jelen körülöttünk, amelyek szervezetünkbe is bejutnak. Az, hogy a fertőzés valóban bekövetkezik-e, a mikroorganizmus természetétől és az emberi test védekezésétől függ. A fertőzés kimenetele többféle lehet. Ha a kórokozónak sikerül elszaporodnia, az a betegség teljes kifejlődéséhez vezet. Kialakulhat egyensúlyi állapot a védekező mechanizmusok és a kórokozó szaporodása között, ekkor idült fertőzésről beszélünk. Ha az immunrendszer győz, akkor a betegség gyógyul, és a szervezet védetté is válhat.

Szalmonellózis tünetei és kezelése

Mi a szalmonellózis?

A salmonellosis a köznyelvben rendszerint fertőzött étel fogyasztása után kialakuló gyomor-bélrendszeri tünetekre utal. A kórokozónak - Salmonella enterica - azonban számos alfaja létezik, az általuk okozott kórképek döntően három csoportba sorolhatóak: (1) hastífusz: ennek kórokozója a S. typhi altípus; (2) heveny gyomor- bélhurut képében zajló salmonellosis; (3) sepsissel járó forma: ezt leginkább a choleraesuis típus okozza. Minden formára jellemző, hogy a baktérium a szájon át kerül be a szervezetbe, rendszerint szennyezett élelmiszerrel vagy innivalóval.

Tünetek

A szalmonellózis előfordulása és okai

Magyarországon a betegség gyomor-bélhuruttal járó formája fordul elő. Évente körülbelül 12 000 Salmonella-fertőzés válik ismertté. Okozója a Salmonella baktérium többféle típusa lehet, leggyakoribb kórokozó a S. enteritidis. A fertőzés a nyári hónapokban gyakoribb, mert ilyenkor a meleg hatására a nem megfelelően tárolt élelmiszerekben a baktérium könnyen elszaporodik. A kórokozó a széklettel ürül, a nem megfelelő higiénés viszonyok, a kézmosás hiánya elősegítheti lakóközösségen belüli terjedését.
Salmonella baktériumok
Salmonella baktériumok

A szalmonellózis diagnózisa

A Salmonella-fertőzés diagnózisát a széklet tenyésztése adja. A betegséget el kell különíteni más, hasonló tünetekkel járó kórképektől, így a vírusos hasmenéstől, ételmérgezéstől, shigella-fertőzéstől ("vérhas"), amőbás dizentériától vagy egyéb krónikus gyulladásos bélbetegségektől, amilyen a Crohn-betegség vagy colitis ulcerosa.

A szalmonellózis tünetei, kórlefolyása

A tünetek általában a fertőzött élelmiszer elfogyasztása után 8-48 órával mutatkoznak meg. Jelentkezhet hányinger, hányás, hasmenés, melyhez hasi görcsök társulnak. Jellemző a hidegrázás, a magas, akár 40 fokos láz. A széklet tartalmazhat vért is. Ritkán előfordulhat társuló ízületi gyulladás, ha a baktérium a véráram útján eljut az ízületekbe. Szövődménymentes esetben a tünetek rendszerint 3-5 nap után maguktól megszűnnek, de a betegek egy része tünetmentes hordozóvá válhat. Ilyenkor a baktérium rendszerint az epehólyagban él és szaporodik. Ez az állapot közegészségügyi szempontból jelenthet esetleg veszélyt, mert az ilyen személy tünetek nélkül válhat fertőzés forrásává. Ezért igazolt Salmonella fertőzés után a páciensnek három bakteriológiai szempontból negatív székletmintát kell leadnia, mielőtt újra közösségbe (óvoda, iskola, egészségügyi intézmény) mehet.
A fertőzés után napokkal, hetekkel arra hajlamos személyekben ún. reaktív ízületi gyulladás alakulhat ki, vagyis ez nem közvetlen bakteriális fertőzés eredménye, kialakulásában a Salmonella ellen termelődő ellenanyagok játszanak szerepet.

A szalmonellózis kezelése

Szövődménymentes esetekben nincs szükség antibiotikus kezelésre, a betegség enélkül is 3-5 nap alatt lezajlik. Ilyenkor csak tüneti kezelésre lehet szükség: megfelelő folyadékpótlásra, láz- és hányáscsillapításra, görcsoldásra, hasmenés elleni szerekre. A beteget enyhébb esetekben otthon, súlyosabb esetben fertőzőosztályon kell kezelni, mivel normál kórházi osztályon fertőző forrásként veszélyt jelenthet más kórkép miatt kezelt, legyengült immunrendszerű betegtársaira.
Ha felmerült a gyanú, hogy a baktérium bejutott a véráramba, vagy ha a páciens immunrendszere egyéb betegség - vagy annak kezelése - kapcsán legyengült, illetve ha egy hét alatt sem szűnnek meg a tünetek, már szükség lehet antibiotikum alkalmazására. A választandó antibiotikum a kórokozó érzékenységének megfelelő kell legyen. A tüneti kezelés ezeknél a betegeknél is fontos. Elhúzódó táplálkozási képtelenség vagy legyengült szervezet esetén az energiabevitelt vénás formában kell biztosítani. A hasmenés és hányás idején a gondosan és bőségesen adagolt folyadék ivása, a tünetek enyhülésével pedig a gyomorkímélő étrend elengedhetetlen.
A reaktív ízületi gyulladás kezelése nem-szteroid gyulladáscsökkentőkkel történik.

A szalmonellózis megelőzése, hasznos tudnivalók

A betegség otthoni előfordulása megelőzhető, ha figyelünk a konyhai higiéniára: az edények, eszközök és munkafelületek megfelelő tisztántartására, az élelmiszerek megbízható forrásból való beszerzésére és megfelelő tárolására. Fontos még a mellékhelyiségek tisztántartása, a WC-k fertőtlenítése, kézmosás. Társadalmi szinten a betegség terjedése megállítható a közétkeztetésben és a vendéglátóiparban dolgozók, az egészségügyi dolgozók szűrése, a hordozók kezelése.
A salmonellosis kb. 10 százalékban okozhatja az úgynevezett "utazók hasmenését". Ez a kórkép megelőzhető, ha idegen országban palackozott vizet fogyasztunk, és csak megbízható helyen étkezünk. Különösen veszélyesek lehetnek a hosszan, de nem megfelelően hűtött, valamint a nyers tojással készült ételek.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.