Ostorférgekkel enyhíthető a bélgyulladás

A Crohn-betegségben és vastagbélgyulladásban szenvedő betegek számára a legújabb állatkísérlet szerint - bármilyen visszataszítóan is hangzik - enyhülést hozhat a sertés ostorféreg petéinek lenyelése.

Öt idiopátiás krónikus hasmenéssel diagnosztizált fiatal rézusz majom esetében a lárvaterápia enyhítette a tüneteket, javította a bélrendszer egészségét, és csökkentette a vastagbél gyulladását. Ilyen bélférgek régebben gyakran fordultak elő az emberi bélrendszerben, de a fejlett társadalmakban előfordulásuk egyre inkább csökken. Ezzel párhuzamosan viszont egyre nő az olyan bélbetegségek gyakorisága, mint a Crohn-betegség és a vastagbélgyulladás.

"A bélférgek valóban paraziták, és valóban kórokozók" - magyarázta a novemberi számában megjelent tanulmány társszerzője, Png Loke, a New York-i Egyetem Langone Gyógyászati Központjának mikrobiológusa.

"Éppen ezért a világ nagy részén megpróbálnak megszabadulni tőlük, mert az alultáplált gyermekek esetében súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. A fejlett országokban azonban más szemszögből kell vizsgálni a helyzetet, mert a társadalom fejlődésével számos autoimmun betegség gyakorisága ugrott meg az elmúlt 50 évben. Ezzel párhuzamosan pedig míg a közelmúltig az emberek 70-80 százalékában voltak jelen bélférgek, a környezetünk komplex változásai, főként az étkezési szokásaink változásai drámai mértékben lecsökkentették ezt az arányt." Azokban az iparosodott országokban pedig, ahol a bélféreg "fertőzés" aránya nagymértékben visszaesett, rendkívül megnőtt a gyulladásos bélbetegségek gyakorisága.

Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a bélférgek és más mikrobák újra bevezetése ezekben a betegekben enyhülést hozhat, a kutatók azonban mostanáig nem tudták pontosan, hogyan fejtik ki jótékony hatásukat.

Loke elmondta, hogy rendkívül alaposan kontrollált és komplex klinikai kísérletükben az USA Élelmiszer és Gyógyszerellenőrzési Hivatala (FDA) által kórokozómentesnek minősített bélférgeket használtak fel a majmokban. A vizsgálat alapján kiderült, hogy ezek a bélférgek az immunrendszer szabályozó hálózatait állítják helyre azáltal, hogy visszaállítják a megfelelő bélbaktérium-szintet, és serkentik a nyáktermelődést.

Milyen haszonnal járhat a felfedezés a Crohn-betegségben vagy vastagbélgyulladásban szenvedő betegek számára? A szakértő szerint a módszer a legyengített élő vírusokat tartalmazó oltóanyaghoz hasonlít, amikor az embereket ártalmatlan vírussal teszik védetté a vírus ártalmas formáival szemben. Loke úgy véli, annak idején ez a fajta védőoltás is őrültségnek tűnt, mostanra azonban mindenki megértette, hogy létfontosságú része a védettség megszerzésének.

A szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy az állatkísérletek eredményei nem mindig igazolódnak be az embereken végzett kísérletekben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra