Csukamájolaj helyett...

Vérszegény, gyengécske gyerekek réme volt évszázadokon keresztül a kellemetlen ízű csukamájolaj, amit az erősítésükre rendelt az orvos. Szerencsére ma már jobb módjai is vannak a D-vitamin utánpótlásnak.

A csontjaink egészségének megőrzéséhez a vitaminok között kitüntetett szerepe van a D-vitaminnak. Nézzük a legfontosabb tudnivalókat róla! A D-vitamin (kalciferol) zsíroldékony vitamin. Napfény, vagyis ultraibolya sugárzás hatására képződhet a szervezetünkben is, de ennek a mennyisége az időskorra erősen csökken. Két fajtáját különböztetnek meg: a D2 és a D3 vitamint. Az előbbit inkább a növények, vegyesen mindkettőt pedig az állati eredetű élelmiszerek tartalmazzák. A D3 vitamin sokkal aktívabb, mint a D2, és ez keletkezik a napsugárzás hatására a bőrben is. A kalcium és a foszfor felszívódása, beépülése, a csontképződés folyamata, a csontok egészséges fejlődése nem nélkülözheti. Városlakóknak jó tudni, hogy a légköri szennyeződések elnyelik az ultraibolya sugarakat, így kevesebb D-vitamin keletkezik a bőrben, ugyanakkor a környezeti ártalmak, például a szervezetbe kerülő nehézfémek (ólom, kadmium) megnövelik a D-vitamin szükségletét.

Miben találjuk?

Forrásai lehetnek a halmájolajok, a tengeri halak, például a szardínia, a hering, a tonhal, a lazac, a belsőségek közül a máj, ezen kívül a tojás (elsősorban a sárgája), a tej és tejtermékek , margarinok. A szervezetünkben napfény hatására történő D-vitamin-képződésnek megvannak a korlátai: függ az évszaktól, az ablaküveg, a zárt ruházat és a légszennyezés is csökkenti a napfény hatását.

Időskorban ez a vitamin-képződési folyamat lelassul, és jó tudni azt is, hogy a már lebarnult bőr nem termel több D-vitamint. Ne gondolja azonban senki, hogy a napozás mellett szólunk: ha hetente két-három alkalommal egy-egy negyedóráig közvetlen napfény éri az arcot, kezeket, karokat, az elegendő a szükséges D-vitamin képződéséhez.

Ha hiányzik...

Felnőttek részére a javasolt napi bevitel a csontfejlődés korában, vagyis a születéstől a 18. életévig 20 mikrogramm, ez a felnőttkorban 600 Nemzetközi Egységre (15 mg) csökken, viszont 70 év felett újra 800 NE-t, azaz 20 mg-ot ajánlanak. A várandósság , a szoptatás időszakában is nagyobb mennyiségről kell gondoskodni, és megemelkedik a D-vitamin-szükséglet a dohányosok esetében is, valamint a nőknél a menopauza bekövetkeztekor.

A D-vitamin hiánya azt okozhatja, hogy a csontok ásványianyag-tartalma elégtelenné válik, a csontok deformálódnak, elvesztik szilárdságukat, de rugalmasságukat is, emiatt könnyen törnek és nehezen gyógyulnak. Fiatal gyermekeknél angolkór (rachitis) is lehet a következmény. Felnőtteknél a csontok meglágyulnak, izomgörcsök léphetnek fel.

A D-vitamin pótlás nagyon fontos minden korosztálynak

A D-vitamin tartósan elégtelen bevitelének fontos szerepe lehet a csontritkulás kialakulásában is. Idősebbeknél gyakran alakul ki a D-vitamin hiánya, ha nem megfelelően táplálkoznak, vagy ha az állapotuk miatt keveset tartózkodnak a szabadban, és nem éri őket elegendő napfény, ami szükséges ahhoz, hogy a D-vitamin kifejtse csonterősítő hatását. Egy hazai felmérés szerint a hatvan év feletti hazai lakosság egyharmada szenved D-vitamin-hiányban, elsősorban azokat érinti, akik életük nagy részét lakásban töltik, vagy idősotthonokban élnek.

Ez a hiányállapot nemcsak a csontjaikra, hanem az izomszövetükre is nagyon rossz hatással van, ami a mozgásképességüket tovább rontja, a bizonytalan járásból adódó esések, csonttörések veszélyét növeli. Ezt bizonyítja, hogy az idős, csontritkulásos, combnyaktörést szenvedett betegeknek körülbelül a felében kimutatható a D-vitamin-hiány.

Pótolható

A D-vitamin gyógyszeres pótlására szükség lehet, de ennek mértékét jobb, ha szakember állapítja meg. Az étrendkiegészítők D-vitamin-tartalmára is tanácsos ügyelni, mert a túladagolása kellemetlen következményekkel járhat: általános mérgezési tünetek jelentkezhetnek, így gyenge étvágy, hányinger, hányás, fokozott vizelet-kiválasztás, gyengeség, idegesség, szomjúság. Bőrviszketés is jelezheti, a vesék működése károsodhat, vesekő képződhet, a lágy szövetek elmeszesednek.

A csontritkulás kezelésének mindenképpen része az esetleges D-vitamin-hiány megszüntetése. A terápiás szükséglet a szokásosan ajánlott napi bevitel kétszerese is lehet. Bizonyos esetekben, például vese- vagy májbetegségben nem elegendő a hagyományos D-vitamin pótlás, hanem ún. aktivált D-vitamint kell alkalmazni, amely olyan formában tartalmazza a D-vitamint, amit a vesének, májnak már nem kell hatásos molekulává átalakítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra