Csontritkulás: jobb, ha figyelünk rá (x)

A néma járvány néven is emlegetett betegség egyre többeket érint: világszerte több százmilliónyi, de itthon, Magyarországon is körülbelül egymilliónyi ember küzd a gyengülő csontok problémájával. Tények, adatok az oszteoporózisról.

A csontritkulás a csontszövet mennyiségének és minőségének megváltozása, melynek során a csont szilárdsága fokozatosan gyengül, a törési hajlam pedig ezzel arányosan emelkedik. Mivel a folyamat évekig-évtizedekig teljesen tünetmentes, gyakorisága viszont rohamos ütemben nő, ezért az utóbbi évtizedekben gyakran használják rá a beszédes „néma járvány” kifejezést is.

A csontritkulás első érzékelhető tüneteinek megjelenésekor már a csonttömeg jelentős részét elvesztettük. Ráadásul a tünetek más problémákra utalhatnak: háti- vagy deréktáji fájdalmak a leginkább jellemző panaszok a kezdeti időkben. Később akár a testmagasság is csökkenhet, de ennél sokkal feltűnőbb, hogy a csontok már kis erőbehatásra is eltörnek, és gyógyulásuk jelentősen elhúzódik. A törések leginkább a csukló és az alkar csontjait érintik, ennél súlyosabb a csigolyák törése, összeroppanása, és a leghosszabb ápolással, legsúlyosabb következményekkel a combnyak-táji törések járnak, amelyek szinte kivétel nélkül a csontritkulás számlájára írhatók.

Nem csak a törés a gond

A csontok törése azonban csak a probléma egyik oldalát jelenti. A csontritkulás miatt fellépő fájdalom, a törések nem kielégítő gyógyulása miatt az életminőség rohamosan csökkenhet, sőt, rokkantságig fokozódhat. Természetes, hogy az ezekkel járó mozgáshiány még inkább beszűkíti az érintett életét, sőt súlyosbítja magát az alapbetegséget, a csontritkulást is.

További döbbenetes tény még az is, hogy a combnyaktáji törést szenvedettek közül fél éven belül minden negyedik-ötödik beteg meghal, sőt, már arról beszélhetünk, hogy ez több nő halálát okozza világszerte, mint a mell-, méhnyak- és méhtestrák összesen! (adatok: Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság).

Kiket érint a csontritkulás?

Az oszteoporózis az 1990-es években vált igazi népbetegséggé, és nem túlzás azt állítani, hogy a 21. század egyik legjelentősebb egészségügyi problémájának számít. Jelenleg világszerte mintegy félmilliárd ember mondhatja magát csontritkulásban szenvedőnek, és statisztikák szerint hazánkban is a lakosság 7-10 százaléka, azaz hétszázezer-egymillió ember lehet érintett. Főleg, de természetesen nem kizárólag nőket sújt, a menopauzán átesett hölgyek közül minden harmadiknál megtalálható, de az időseknél az arány még tovább nő, a nemektől függetlenül.

Jelentősen növeli a csontritkulás előfordulását az a tény, miszerint mi magyarok alapvetően kalciumhiányosan táplálkozunk, és D-vitamin-bevitelünk sem áll túl jól. Ellenben sok „kalciumrabló” szokásunk van, ilyen például a dohányzás, a feketekávé túlzott fogyasztása, a tej és a tejtermékek alacsony mennyiségű fogyasztása, valamint a szénsavas ásványvizek és a szénsavas-foszforsavas üdítőitalok túlzott kedvelése.

Csontritkulás: jobb, ha figyelünk rá (Fotó: Europress)

Az oszteoporózis felel évente mintegy húszezer csuklótáji alkartörésért, harmincezer csigolyatörésért és 15000 combnyaktáji törésért. Ezen betegségek kezelésére számítások szerint legkevesebb 12-14 milliárd forintot fordít a társadalombiztosítás.

Jó tudni, hogy a D-vitaminban gazdag táplálkozással, a kalciumot elvonó életmódi tényezők kiiktatásával és rendszeres mozgással könnyen kézben tartható, de az orvosok rendelkezésére áll számos olyan gyógyszer is, amely hatékony kezelést tesz lehetővé.

Csontjai egészsége sokat segíthet életminőségének magas szinten tartásában. Figyeljen tehát a csontritkulásra, csontjai állapotára rendszeresen! Figyelme legyen fokozott életkora előre haladásával és változókor után, mivel idősebb korban és a menopauzát követően hormonális okokból gyakoribb ez a betegség. A csontritkulásra, oszteoporózisra utaló jelek feltűnésekor azonnal forduljon orvosához, és még megnyugtató eredmény esetén se feledkezzen meg a rendszeres kontrollról!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra