Bókokkal halmozzák el a budapesti nőket

Országjáró rendezvénysorozattal erősítenék meg a magyar nők önbizalmát. Az eddigi állomásokon több ezer nő vett részt, most Budapesten szerveznek programot.

Hazai kutatásuk kimutatta, hogy a nők akkor érzik magukat szépnek, ha bókokat kapnak. A Dove ezért idén a magyar hölgyek önbizalmát szeretné erősíteni rendezvényekkel, filmekkel és rengeteg bókkal. Vidéki eseményeik eddigi állomásai ezreket mozgattak meg, és Budapesten is hasonló sikerre számítanak. Szeptember 14-én a Kopaszi-gáton egész napos tanácsadással, Szily Nórával, bőrvizsgálattal és igazi csajos programokkal várják a hölgyeket, hogy ők is meglássák a bennük rejlő szépséget.

Az országjáró rendezvénysorozat utolsó állomásaként a budapesti hölgyek napját aranyozzák be rengeteg bókkal, kedvességgel és ajándékokkal . Az eddigi - pécsi és balatonfüredi - tapasztalatok azt mutatják, hogy a nők értékelik a márka pozitív kezdeményezését, és szívesen vesznek részt az eseményeiken, ahol mind lelki, mind testi kényeztetésben részesülnek.

Sokasodnak a bókok a Bókfalon

A résztvevők szeretik megosztani bókjaikat a többi látogatóval, így a hatalmas Bókfalra alkalmanként több száz bátorító és önbizalom-növelő üzenet is kikerül, így a hölgyek a Dove idei kampányának aktív részeseivé is válnak, inspirálva nőtársaikat, illetve az urakat is, hogy bókoljanak többet. Az eseményen a hoszteszek bókokkal ellátott lufikkal és termékekkel is kedveskednek majd. Sőt bárki szakértő segítséget kérhet dr. Pónyai Katinka bőrgyógyásztól, és elbeszélgethetnek Szily Nórával is, aki személyre szabott tanácsokkal igyekszik mindenkinek növelni önbizalmát, hogy ráébredhessenek, mennyire vonzóak is valójában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra