Ránckezelés - kés nélkül

Negyven év felett szinte minden hölgy kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy addig szép, sima arcbőre ráncosodni kezdett. Először a szemek melletti szarkalábak jelennek meg, a jó kedélyűeknek a száj melletti ráncok is állandósulnak.

Minek "köszönhetjük" a ráncok kialakulását?

A magunkkal hozott örökletes hajlamon kívül a környezet hatásai, elsősorban az UV sugárzás, valamint a környezetszennyezés és a helytelen táplálkozás az, amely felelőssé tehető a ráncképződésért. A kor előrehaladtával nemcsak a hormonális változások, az ösztrogéntartalom csökkenése vezet a ráncok kialakulásához, hanem a faggyúmirigyek egyre csökkenő működése következtében kialakuló bőrszárazság is.

Régóta köztudott, hogy a napfény UV sugárzása nemcsak a bőrrák kialakulásáért felelős, hanem - elsősorban a hosszabb hullámhosszú és bőrbe mélyebben behatolni képes UV-A sugárzásnak köszönhetően -, vékonyítja az irharéteget, amelyben a kollagén és elasztikus rostok találhatók, és ráncosabbá is teszi bőrünket. Régóta ismert tény, hogy az életük nagy részét napon élő tengeri halászok arca, nyaka barázdáltabb, bőrük durva tapintású. Ezek a szembeötlő tünetek egyértelműen a napfény károsító, és a sós levegő, valamint a szél szárító hatásának köszönhetőek.

Mit tehet az, akinek kialakultak a ráncai, de még nem szeretne plasztikai sebészhez fordulni?

Természetesen rendelkezésünkre állnak a különböző, például C- és E-vitamint, Q-10-et, kollagént, elasztint, stb. tartalmazó krémek, amelyek részben hatóanyagaiknak, részben hidratáló és lipidpótló hatásuknak köszönhetően segítenek elsimítani a felületes, kisebb ráncokat.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Az sem mindegy, milyen táplálékot fogyasztunk. A bőr tökéletes felépítéséhez szükség van a megfelelő tápanyagokra, melyeket nem mindig tudunk csak az élelmiszerekkel bevinni szervezetünkbe. Ezek között vannak olyan antioxidánsok, mint például a paradicsomban, sárgarépában, sütőtökben lévő béta-karotin, vagy a szintén a paradicsomban található likopin, melynek jó hatása nemcsak a bőr, hanem a haj növekedése esetén is bizonyított. Ha ezek az anyagok nem juttathatók be a tápanyagokkal, bevihetjük őket tabletták formájában is.

És ha ez már nem elég?

  • Elsősorban a száj két oldalán, az orr és a száj között lévő barázda (naso-labiális redő), illetve a homlok középső részén - glabellán - lévő függőleges ráncok, a száj feletti, elsősorban a dohányosoknál kialakuló, szintén függőlegesen futó ráncok kezelésére használjuk a ráncok injekciós feltöltését. A beavatkozást felületes helyi érzéstelenítésben, vékony tűvel végezzük. A feltöltéshez használt anyagot közvetlenül a ránc alá fecskendezzük be. Leginkább a hyaluronsav tartalmú készítmények használata elterjedt, melyek előnye, hogy lebomlásukkor víz és széndioxid keletkezik, melyek a szervezetben természetesen is jelenlévő anyagok. A kezelés hatása azonnal látható, és 1-3 évig tart, a készítmény jellegétől függően. A beavatkozás után rövid ideig tartó bőrpírral, kis duzzanattal, esetleg a szúrás helyén jelentkező, gyorsan múló bevérzéssel lehet számolni.
  • A felületes ráncok eltüntetésére, a bőr mély hidratálására alkalmas a - terápiás eljárások között ismételten előtérbe került - mezoterápia. Ezt a módszert (például ízületi bántalmak kezelésére) már hetven évvel ezelőtt is alkalmazták. Lényege, hogy igen vékony tűvel apró, felületes szúrásokkal juttatjuk be a hyaluronsav és a vitaminok keverékét az arcbőrbe. Nemcsak az arcbőrt, hanem a dekoltázs területét is kezelhetjük ezzel a módszerrel. Hatására a rugalmatlanná vált, kissé ráncos bőr feltelődik, ismét üdévé válik.
  • Sok szó esik az utóbbi években a Botulinum-terápiáról. Ennek során a Clostridium Botulinum nevű baktérium A típusú toxinját, méreganyagát adjuk be a bőrbe a ráncos területen, pontosan meghatározott helyekre. Elsősorban a szemek sarkánál kezdődő szarkalábak, a homlok vízszintes ráncai, illetve száj szélénél megjelenő ráncok kezelésére használják.

Sokan megijednek, ha meghallják a baktérium nevét, mivel ezt a múltban csak mint a súlyos, bénulással járó botulizmus kórokozóját ismerték, amely romlott húsokkal, általában hurka-kolbásszal kerülhet be a bélrendszerbe, és esetleg halálos is lehet. A ránctalanítás azonban olyan kis mennyiségű és koncentrációjú anyaggal történik, hogy súlyos betegség lehetősége fel sem merül. A ránckezelés mellékhatásaként esetleg helyi bevérzés, a szemhéjak megereszkedése, vagy nyitási nehézsége léphet fel. A mellékhatások - csakúgy, mint a ránctalanító hatás - átmenetiek, és 5-6 hónap alatt megszűnnek.

Azt, hogy milyen nagy igény van korunkban a feszes, sima bőr helyreállítására, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Amerikában egy év alatt közel hárommillió páciens arcába fecskendeztek az idegméregből.

Ha valaki szeretne ráncaitól megszabadulni, legjobb, ha erre specializálódott bőrgyógyásszal vagy plasztikai sebésszel konzultál. Együtt ki tudjuk alakítani a bőr állapotának legjobban megfelelő kezelési sorrendet, esetleg az egyes ránctalanító eljárások kombinációját ajánljuk.

XIII.évf./4.sz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra