Meglepő dolog csökkentheti a fájdalmat

Egy friss kutatás szerint fájdalomcsillapító hatással bírhat, ha jót teszünk másokkal.

Önzetlen jó cselekedeteinkkel nemcsak másoknak segíthetünk, hanem saját magunknak is. Egy friss tanulmány szerzői ugyanis azt állítják, hogy megkönnyebbülést hozhat, illetve fájdalomcsillapító hatással is járhat, ha jót teszünk másokkal. A tudósok vizsgálatai szerint nemcsak az egészséges felnőttek akut fizikai fájdalmát csillapította, ha valami jót cselekedtek, hanem a rákbetegek krónikus fájdalmát is.

jótett, jó cselekedet, fájdalomérzet, fájdalomcsillapítás, önzetlenség
Az önzetlen segítségnyújtás elfeledteti a fájdalmat. Fotó: iStock

A jótett csökkenti a fájdalmat

A tudományos írást jegyző, Kínában dolgozó szakértők 280 embert vontak be munkájukba két pilot tanulmány és három kísérlet keretében. Az egyik tudományos kísérletben arra kérték a résztvevőket, hogy adjanak vért. Azok, akiknek azt mondták, hogy ezzel egy földrengés sérültjein segíthetnek, kisebb fájdalomról számoltak be, mint azok, akiknek egy rutinvizsgálattal indokolták a tudósok a vérvételt - pedig az első csoportnál használtak nagyobb tűt.

Tovább él, aki időt szán másokra - kattintson a részletekért!

A második kísérletbe rákbetegeket vontak be, és azt tapasztalták, hogy enyhébb volt a páciensek fájdalma, amikor társaiknak főztek vagy segítettek takarítani, mint akkor, amikor mindezt saját maguk miatt tették. A harmadik kísérlet résztvevői pedig enyhe áramütést kaptak - ez viszont sokkal kevésbé fájt nekik, ha előtte árvák megsegítésére adakoztak.

A kísérletek eredményei a tudósok szerint annyira egyértelműek, hogy a kutatás vezetőinek egybehangzó véleménye szerint az önzetlen segítségnyújtást akár különböző viselkedésterápiák és fájdalomcsillapító gyógyszeres kezelések kiegészítéseként is lehetne alkalmazni a jövőben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra