Honnan tudjam, mitől fáj a fejem?

Talán nincs is olyan ember, akinek ne fájna a feje legalább egyszer életében. A fejfájásnak sok típusa van, és a kialakulása számtalan okra visszavezethető. A migrént, cluster és tenziós fejfájást mindenki ismeri, de mi van a ritkább típusokkal?

A legalapvetőbb osztályozás szerint léteznek primer és szekunder fejfájások , az előbbi csoportba azok tartoznak, melyeknek nincs nyilvánvaló fizikai oka, míg a másodikba azok, melyek betegségek vagy egyéb körülmények (pl. másnaposság) miatt alakulnak ki. A leggyakoribb fejfájások a migrén, a tenziós és a cluster fejfájás. Nézzünk néhány ritkább típust!

Cevicogenikus fejfájás

Erre a típusra a nyak hátsó részéről induló, a koponyába kisugárzó fájdalom, emellett pedig a nyakon, illetve a hát felső részén található izmok merevsége, feszessége, görcsössége is jellemző. Oka a rossz, görnyedt testtartás, mely túlságosan nagy terhelést ró a nyaki csigolyákra. A gyerekeknél, fiataloknál gyakori fejfájástípus.

Fejfájástípusok Tudta, hogy több mint kétszázféle fejfájást különböztettek meg? Ennyifélét már nem is lehet fejben tartani, ezért a Nemzetközi Fejfájás Társaság (International Headache Society) osztályozta, rendszerezte a fejfájások különböző típusait. Részleteket itt tudhat meg!

Arteritisz-fejfájás.

Ennek a fejfájásnak az oka a halántékkörnyéki erek gyulladásán keresendő. A tünetei közé tartozik még az állkapocsfájdalom, a homályos vagy kettős látás, a fejbőr érzékenysége, a láz és a fogyás. Főleg az ötven év felettieket érinti, és ha nem kezelik, akár a látás teljes elveszítését is okozhatja.

Jégcsákány-fejfájás

Ez a jellegzetes fejfájás akkor jelentkezhet, ha nagyon hideg italt vagy ételt fogyasztunk. Az éles fájdalom a homlokban, az orr fölötti területen érezhető, kísérőtünetei a könnyezés, a kivörösödő szem, az orrdugulás.

Hideg ételek vagy italok hatására is megfájdulhat a fejünk
Hideg ételek vagy italok hatására is megfájdulhat a fejünk. Fotó: iStock

Köhögési fejfájás

Köhögés, tüsszentés vagy orrfújás után jelentkezik, ilyenkor ugyanis megnőhet a fejben a nyomás. Amilyen hirtelen jön, olyan hirtelen el is múlik.

Szex közbeni fejfájás

Tompa, a fej mindkét oldalát érintő fejfájás, mely a szexuális érintkezés alatt kezdődik és orgazmus közben a legrosszabb. Ezen fejfájástípus oka ismeretlen, de valószínűleg a nyomáskülönbség okozza.

Mikor forduljunk orvoshoz?

A legtöbb esetben a fejfájás olyan gyorsan elmúlik, ahogyan megjelenik, de vannak bizonyos figyelmeztető jelek, amelyek miatt mindenképpen orvoshoz kell fordulni. A súlyos betegségekkel együttjáró és a "jóindulatú" fejfájások tünetei között ugyanis nincs túl sok különbség.

Keressük fel az orvosunkat, ha ötven év felettiek vagyunk és új típusú, korábban még nem tapasztalt fejfájásunk van; ha nagyon erőteljes és nagyon hirtelen fejfájásunk van (a fájdalom néhány perc alatt válik szinte elviselhetetlenné); ha a fejfájások intenzitása vagy gyakorisága egyre nő; ha ismert daganatos betegségünk van vagy HIV-pozitívak vagyunk, és így jelentkezik a gyakori, súlyos fejfájás. Akkor is forduljunk szakemberhez, ha a fejfájás mellé egyéb tünetek is társulnak, például láz, izommerevség, kiütések; ha a fejfájás a mentális képességek, a személyiség megváltozásával, illetve eszméletvesztéssel jár együtt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra