Aki szerdán érkezett Magyarországra, még fertőzésveszélyes, aki csütörtökön, az már nem. Nagyjából így élheti meg az a több mint 7 ezer ember - köztük jómagam - a vészhelyzet eltörlésével együtt járó hatósági házi karantén megszűnését, akik június 18-a előtt léptek be az országba. De kezdjük az elejéről.
Anélkül, hogy bárkit is untatnék magánéletem részleteivel, a lényeg, május elején huzamosabb időre külföldre utaztam, amint ezt a szabályok lehetővé tették. Hosszú vacillálás előzte meg a döntést, mert - mint ahogy arról korábban már vallottam - eléggé paráztam az új koronavírus-fertőzéstől. Ám a mérleg serpenyője végül a repülés javára billent, én pedig, amennyire csak lehetett igyekeztem bebiztosítani magam.
Maszk, kesztyű, két réteg ruha
Szerencsére még a járvány kezdetén kaptam egy FFP3-as maszkot, amit kincsként őrizgettem, hátha egyszer valóban szükségem lesz rá. Pult alól kerítettem gumikesztyűt és még egy rakás sebészi arcmaszkot. Az utazás napjának reggelén, még otthonom biztonságában magamra öltöttem védőfelszerelésem.
Irány a Liszt Ferenc nemzetközi reptér. Május elején jártunk, a légikikötő szinte kongott az ürességtől, csak a B terminál volt nyitva. Hajnali időpont, belépve épp csak lézengett néhány ember, rajtam már 40 perce volt addigra maszk és kesztyű. Ahogy gyűlt az utazóközönség, úgy döbbentem rá, hogy bár hivatalosan csak maszkban lehet belépni az épületbe, mégsem viselte mindenki, még a személyzet tagjai közül sem. Végülis a távolság tartható volt, nagy ott a tér, igyekeztem nyugtatni magam. Poggyászfeladás pipa, irány az ellenrőzés, egyre több embert láttam maszk nélkül. Minden gyorsan és gördülékenyen ment, nem várták, hogy levegyük a védőfelszerelést, elhitték, hogy az az ember van a maszk alatt, aki az útlevélképen is.
Az üzeletek, éttermek rácsai leeresztve, apokaliptikus csend honolt a hodályban, melyet a járvány előtt zsúfolásig töltöttek meg a gépeik indulására váró emberek. A járatinformációt jelző monitorok szinte üresek voltak, mindössze 13 gép adatait mutatták egész napra. Érdekes, abból majdnem egyszerre indult négy aznap reggel. Bejelentették a kaput, "özönlöttek" az utasok, mert akármilyen meglepő, szép számmal gyűltek azért az emberek a járatra. Maszkot becsléseim szerint harmaduk nem viselt, illetve akin volt, azok közül is sokan csak úgy ímmel-ámmal tették fel, hol az állukra eresztve, hol csak az orrukat kilógatva belőle. Sebaj, talán majd a gépen felteszik, hiszen ott kötelező - gondoltam.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Az első igazi sokk és utána sorban a többi
Elindult a beszállás, és az első sokk, ami ért, hogy bár üres volt a reptér, a gép mégis messze, a kifutópályán állt, az utasokat pedig egy buszba terelték, ahol nemhogy a 2 métert, de még az egyet is bajosan lehetett tartani. Ketten voltunk egy asszonnyal, akiken rendesen fent volt a maszk, ő is gumikesztyűben szorongatta a kapaszkodót, láttam a szemén ugyanazt az értetlenséget (ne feledjük, akkor még csúcsra járt a koronavírus Európában), ami valószínűleg az én szememben is ott volt. Végre megérkeztünk a géphez, lépkedtünk a lépcsőn felfelé, a távolság alig 60 centi az utasok közt.
A második sokk: a légiutaskísérők közül sem volt maszk mindenkin, pontosabban akkor vették fel, amikor már szálltunk be. Amikor rákérdeztem, hogy ugye az utasokat rendre utasítják, hiszen kötelező a viselése, a foghegyről adott válaszból kiderült, felnőtt embereket nem fognak utasítgatni, vagy felteszik, vagy sem. Nyeltem egyet, a helyem felé vettem az irányt, ablak melletti ülés, távol mindenkitől. Kivételesen direkt megváltottam előre, hogy ebből ne legyen gond.
A harmadik sokk: leült a mellettem lévő (elméletileg üresen kellett volna maradnia) székre egy férfi, maszk nélkül. Intek a stewardessnek, ugyan mégis hogy, és miért?! Majd, ha felszálltunk elültetik - mondta, s nem nyugtatott meg. Látszott rajta, magasról tesz aggodalmaimra. Szerencsére a férfi észrevette, hogy nagyon felkavar a szituáció, arrébb ült eggyel. A gép kis késéssel felszállt, 2,5 órányi repülés - immár 5 órája tartó maszkviselés után - landoltunk, alig vártam, hogy kiszabaduljak a repülőgépből. Egészségügyi ellenőrzés a célországban semmi, még egy lázmérés sem volt, pedig ott még javában tombolt a vírus. Automata kapun haladtam át biometrikus útlevelemmel, itt a maszkot már le kellett venni, hogy lásson a gép. Gyorsan visszatettem, felmarkoltam a poggyászom, és irány a parkoló. Summa summárum, megúsztam a fertőzést.
Egyéni védekezés, felelősség? Ugyan már!
Ugorjunk most bő egy hónapot, nézzük milyen volt a hazaút június közepén. Kifelé utazásom tapasztalataival, maszkkal, kesztyűvel felvértezve indultam vissza Magyarországra, immár jóval kevesebb reménnyel arra nézve, hogy bárki is betartaná a szabályokat a gépen. Rezignáltan vettem tudomásul, hogy az emberek többségén ugyanúgy nincs maszk, sem a légikikötőben (ami itt is kísértetiesen üres volt) sem a járaton, mint korábban. A légiutaskísérők ugyan egyszer, még felszállás előtt jelezték mindenkinek a széksorok közt végigsétálva, hogy tegyék fel rendesen a maszkot, de néhány perc után már újra lekerültek azok, s innentől senki sem firtatta viselésüket. A landolás időben és rendben megtörtént, ezúttal nem buszoztattak, utashídon (más néven hernyón) keresztül szálltunk ki. Innentől azonban megint igzalmas fordulatot vettek az események.
Már kiutazásomkor tudtam, hogy hazatérve 14 napos hatósági házi karantén (hhk) vár rám, hiszen a szigorú szabályok és egyéni elbírálás alapján nem számíthattam mentességre. De nem zavart. Bandukoltam a beléptetés felé, közben valaki egy gyors hőmérsékletméréssel megállított érintkezésmentes eszközt használva. Természetesen minden rendben volt. A nagy csarnokszerű, kordonokkal elválasztott, kis üvegbódékhoz vezető úton aztán kétfelé vált a tömeg, akik kértek mentességet, és akik nem.
Így működik (vagy épp nem) a házikarantén-app
Érdekes, hogy az arány majd fele-fele volt, pedig erősen kétlem, hogy ennyien jogosultak voltak arra, hogy ne töltsék le a 14 napos járványügyi megfigyelést, azaz hatósági házi karantént. De ezen most lépjünk is túl. Mázlim volt, szinte azonnal sorra kerültem, de mint a mellettem álló nőtől megtudtam, ő a gyerekeivel majd egy órát állt sorban, még az előző gép utolsó utasaiként várták a hhk-ügyintézésük végét. Mindannyian maszkban voltak. A hatóság emberei készségesek és lehetőségeikhez mérten gyorsak voltak. Elmondták, amit már amúgyis tudtam, az érkezés napja az első karanténnap, menjek minél hamarabb a hhk-ra kért tartózkodási helyemre. Megkaptam a piros cetlit az ajtóra, az aláírt papírokat, felvezettek a rendszerbe, ami lehetővé tette, hogy már az első napon a Házi Karantén applikációval ellenőrizzék, betartom-e a szabályt. Taxiba pattantam, ahol a középkorúnak jóindulattal sem mondható férfin "természetesen" nem volt maszk. Én akkor sem vettem le, pedig már 6. órája volt rajtam... Hazahozott, felcihelődtem a lakásba, azonnal zuhany, hajmosás, fertőtlenítés, ruhák a gépbe, majd kiragasztottam a papírt, aminek "csodájára jártak" a szemfüles szomszédok.
Gyorsan regisztráltam az alkalmazásba, nem minden zökkenő nélkül, s néhány órával később túl is voltam az első ellenőrzésen. Hiszik vagy sem, ez az app tényleg simán felismer az arc alapján, nem hibázik, mindegy, hogy a haja le van engedve az embernek, vagy felfogva, van-e rajta smink vagy sem. Szóval hatalmas pirospont a fejlesztőknek, de csak az első 4 napban...
Pánikoló szomszédok
Ám mielőtt még az appal és a karanténnal kapcsolatos újabb fordulatok leírásába bocsátkoznék el kell mesélnem egy "kedves" szituációt. A lakás, ahol a hhk-t töltöm, s ahol élek, albérlet. A főbérlő vasárnap éjjel 11-kor küldött egy üzenetet: miért van járványügyi cetli az ajtón, ki a beteg? Azt hittem, nem jól látok. Nyilván leírtam, hogy senki, csak utazás miatt szükséges a hhk. Másnap a piros lap alá kisebb tájékoztatót írtam, hogy mindenki megnyugodjon...
Szépen teltek a napok, jöttek az ellenőrző SMS-ek random időpontokban, hogy lépjek be az appba, és azonosítsam magam a GPS-adatok és az arcom segítségével, hogy a helyemen vagyok. Így legalább a jelenleg érvényes több mint 7 ezer házikaranténos közül engem biztosan nem kellett naponta látogatni a rendőröknek, hiszen ennek kiváltására szolgál az alakalmazás. Vagyis szolgálna, mivel e sorok írásakor már több mint 30 óra telt el ellenőrzés nélkül... Nyugalom, attól én még nem mozdultam ki.
Plusz egy nap rabság
Közben nyilván árgus szemekkel figyeltem a híreket, mit is jelent majd a hhk-ra a vészhelyzet megszüntetése. Hiába böngésztem azonban a Magyar Közlönyt, nem találtam megnyugtató választ csütörtök reggelig. Aztán Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter kormányinfóján kiderült, valóban vége a kötelező 14 napos karanténnak. Hurrá! Azaz, csak majdnem. Azokra ugyanis, akik a vészhelyzet megszűnése előtt érkeztek, ez a mentesség nem vonatkozik. Ezért is írtam a bevezetőmben azt, most több mint 7 ezren érezzük úgy, hogy jól kitoltak velünk: aki akár szerdán este érkezett az országba, még köteles letölteni a 14 napos karantént, míg, aki csütörtök reggel jött, már nem veszélyes járványügyi szempontból.
Nem kevés telefonálgatás után kiderült, nincs mentesség, nincs méltányosság, fogadjam el, hogy ez a szabály. Amikor jeleztem ezen hívások során, hogy egyébként tegnap óta az app nem ellenőrzött, majdnem vállrándítással intézték el, hogy tudják, dolgoznak rajta, maradjak csak otthon. De, hogy a hab tetejére a tortán még feltegyek egy koktélcseresznyét, kiderült, a 14 nap sem 14, hanem 15.
Ahogy korábban már említettem, a rendőrök a reptéren arról tájékoztatják az érkezőket, hogy aznap már az első nap van, s a házikarantén-app is rögtön megkezdi az ellenrőrzést. A népegészségügyi hivatal munkatársai szerint, akik viszont a járványügyi határozatot kiállítják, az még csak a 0. nap. Mint magánembert tájékoztatott az egyik kerületi tiszti főorvos, akitől megtudtam, hiába minden méltatlankodásom, felesleges bármilyen méltányosságot vagy mentességet kérni, mert a megérkezés napja nem számít bele a 14 napba, akkor sem, ha a rendelet ezt nem említi, fogadjam el. A két hetes karantén tehát (ha minden igaz) 15 nap. De, mint mondta, örüljek, hogy az appot választottam, mert az apphasználóknak általában csak 14 napig van ellenőrzés, mivel ott a 0. nappal kezdik számolni a hhk-t, ahogy a rendőrség is. S, akkor én még tényleg örülhetek is, mert nekem csak 9 napom maradt hátra a hatósági házi karantéból.
Utószó: Nem állítom, hogy minden járaton és minden reptéren mindig ilyen a helyzet, de azokon a járatokon és akkor, amikor én utaztam, ezt tapasztaltam. Hiszem, hogy mindenki jószándékkal, legjobb tudása szerint járt el, ezért is hagytam ki a dátumokat, helyszíneket a cikkből, melynek megírásán hosszan vacilláltam. Végül a csütörtöki nap fejleményei adták meg a végső löketet.
Legjobban: