Kínos intim titkok

Érezted valaha, hogy "szorítanod" kell, hogy elérj a legközelebbi vécéig? Mondtad már egyszer is, hogy "Jaj, ne nevettess, mert bepisilek?" Akkor ez a cikk neked is szól.

Az intim higiénia egyik legkellemetlenebb és az érintettek által leginkább titkolt területe, amikor az alkalmanként akaratlanul elcseppenő vizelet, orvosi szóval inkontinencia ellen kell védekezni. A jelenség sokkal gyakoribb, mint azt gondolhatnák azok, akik mindenki, még az orvosuk előtt is restellik ezt a kellemetlenségüket. A nőket sújtja jobban: a statisztikák szerint százmilliók, a világ népességének 5-6 százaléka bajlódik ezzel, de az érintettek között négyszer annyi a nő, mint férfi. Magyarországon a középkorú nőknek legalább harmada átél inkontinens epizódokat élete során, és egyre nagyobb azoknak a száma, akik nemcsak átmenetileg, hanem rendszeresen szenvednek a tüneteitől. Félmillióra becsülik a hazai érintettek számát.

Mint annyi más súlyos, akár halált okozó, vagy "csak" életminőséget rontó tünetekkel járó megbetegedésről, az inkontinenciáról is el kell mondanunk, hogy az okai között a civilizációs életmód is jelen van. Mind az egyre gyakoribbá váló túlsúly, mind a mozgásszegény életmód hozzájárul a gátizmok csökkent működéséhez, így a vizelettartási zavarok kialakulásához is. Sőt a szenvedélybetegségek is ilyen irányban hatnak: a vizelethajtó hatású, az izmok tónusát és a keringést rontó alkoholnak, sőt a dohányzásnak is van ilyen hatása, még ha ez utóbbinak csak közvetve is, a szervezet védekező képességét gyengítő méreganyagok és a köhögési ingerek miatt.

intim higiénia, inkontinencia
A legrosszabb, amit az érintettek tehetnek, ha szégyenlősen magukba zárják titkukat.Fotó: Getty Images

Több fajtája lehet

A szakemberek hólyagtúlműködésnek nevezik azt az állapotot, amikor naponta tíz vagy annál több nappali és kettőnél több éjszakai vizeletürítés történik. Ezen belül megkülönböztetnek "száraz" és "nedves" hólyagtúlműködést, aszerint, hogy csak az inger gyakoribb, vagy vizeletvesztés, "elcseppenés" is előfordul. Bár az érintettek számára látszólag nem jelent nagy különbséget, fontos tudniuk, hogy pontosan mi is az, amelytől szenvednek. A Nemzetközi Inkontinencia Társaság a vizelettartási zavar formáit három nagy csoportra osztja: stressz-inkontinencia, késztetéses és túlfolyásos inkontinencia, és bonyolítja a dolgot, hogy ezek megjelenhetnek kevert formában is.

A leggyakoribb, a nőket leginkább sújtó változat a stressz-inkontinencia, amelynek nem sok köze van a szokott értelemben vett stresszhez: ilyenkor valamilyen mozdulat, tevékenység (nevetés, köhögés, tüsszentés, futás, ugrálás) során megemelkedik a hasűri nyomás, és ha meggyengült a húgycső záróizma, a hasprés nyomán elcseppenhet a vizelet. Ez általában a nagy túlsúllyal küzdő, több szülésen túl lévő, középkorú vagy idősebb nőkre jellemző. A stressz-inkontinenciának három fokozatát különböztetik meg aszerint, ha csak meglepetésszerűen, alkalmanként, nevetés, tüsszentés, görcsös köhögés során lép fel, vagy ha futás, aerobic, lépcsőzés, fizikai megterhelés, nehezebb tárgy emelése során is megjelenik, illetve ha rendszeres számolni kell vele járás, testhelyzet-változtatás, sőt már állás közben is.

Ezenkívül ismerik a késztetéses inkontinenciát is, amikor a vizelettartási zavar gyakori, sürgető, váratlan vizelési ingerrel együtt jelenik meg. Ennek hátterében gyakran áll hólyaghurut vagy húgyúti gyulladás. A túlfolyásos inkontinencia inkább a férfiakat sújtja: ilyenkor valamilyen fizikai akadály, például szűkület, prosztata-megnagyobbodás miatt a beteg nem tud megfelelően vizeletet üríteni, ezért a telített hólyagból kis mennyiségű vizelet elcsepeg. Létezik ezenkívül ún. "hiperaktív hólyag" szindróma is: amikor a húgyhólyag fala váratlanul összehúzódik, és az így kialakuló nyomás erősebb, mint a húgycső záró nyomása, azaz akaratlan vizeletvesztés jön létre. A funkciózavar hátterében állhat fertőzés, kő, tumor, korábbi betegség, sérülés miatti hegesedés vagy a hólyag lesüllyedése is.

Ismeretes "száraz" formája, amikor csak az inger okoz kellemetlenséget, és együtt járhat akaratlan vizeletcsepegéssel is. A tünetek hátterében állhat az idegek téves hólyagtelítettségi jelzése vagy az izom-összehúzódást kiváltó idegsejtek fokozott aktivitása és több egyéb tényező is.

A vizelettartási problémák életkortól függetlenül sajnos sokaknak okoznak kellemetlenségeket. Az elfogyasztott ételek és italok is nagyban befolyásolhatják az állapotot, ezért nem mindegy, hogy mit eszünk .

Az okok vizsgálatokkal tisztázhatók

A legrosszabb, amit az érintettek tehetnek ezzel kapcsolatban, ha szégyenlősen magukba zárják kínos titkukat, és nem tesznek semmit, mondván, "ezt el kell viselni, mert a korral, a szülésekkel együtt jár, az orvos sem tud segíteni". Ez nem így van: már az is sokat segíthet, ha a vizsgálatok (például az urodinamikai vizsgálat) tisztázzák a jelenség okát, hogy a gátizmok gyengesége , vagy más, szervi elváltozás, betegség okozza-e a tüneteket.

Ha gyulladás, szűkület, daganat, kő vagy egyéb betegség áll a háttérben, akkor ezek kezelésével (gyógyszer, fizioterápia, műtét útján) szüntethető meg a panasz. Ha pedig a gátizmok csökkent működése felelős a jelenségért, akkor is van mód a kezelésre. A medencefenék záróizmai ugyanis fejleszthetők , bármely korban lehet javítani az állapotukat a gátizomzatot erősítő gyakorlatsorokkal.

Nagyon fontos azonban, hogy ezt ne spontán, baráti tanácson alapulva végezd, hanem előtte mindenképpen konzultálj megfelelő szakemberrel, trénerrel, gyógytornásszal, aki az intim tornában is járatos. A rossz testhelyzetben, például hasűri terhelés alatt végzett gátizomtorna ugyanis többet árt, mint amennyit használ. Ha azonban elsajátítod a megfelelő gyakorlatokat, a gátizomtornával gyógyszer és egyéb beavatkozások nélkül is teljesen megszüntethetőek a panaszok.

Rontja az életminőséget

Egy biztos: az inkontinencia jellegű kellemetlenségek nem múlnak el maguktól, a problémával foglalkozni kell! Annál is inkább, mert az érintettek számára tengernyi, és idővel egyre növekvő kellemetlenséget jelentenek, ha elhanyagolják ezeket. A beteg eleinte még megoldja a gondokat tisztasági betéttel , vagy a menzesz elmúltával is használt menstruációs betétekkel, óvatosságból inkább sötét színű, bő ruhákat hord, hogy, ha "baleset" történik, kevésbé legyen feltűnő.

Visszafogja magát a tánctól, a felszabadult társasági örömöktől, nem mer elmenni futni vagy egy aerobic-órára. Később pedig előfordulhat, hogy a helyzet rosszabbodik, annyira, hogy még ezek a "biztonsági intézkedések" sem lesznek elegendőek, speciális gyógyászati segédeszközökre lehet szükség. Mindezek súlyosan rontják az életminőséget, pszichésen, fizikailag és szociálisan egyaránt. Így mindent meg kell tenni azért, hogy időben orvoshoz (nőgyógyászhoz vagy urológushoz) fordulva a problémát kezelni lehessen.

A megelőzéshez és a már kialakult inkontinencia enyhítéséhez, kezeléséhez minden olyan életmód-változtatás hozzájárul, amely javítja a gátizmok erőnlétét, a medence-záró izmok tónusát, ennek a területnek a keringését. Jó tudni például, hogy számos esetben egy súlycsökkentő diéta és a gátizmokat karbantartó intim torna önmagában elegendő a stressz-inkontinencia hatékony kezeléséhez.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra