Szigorúbb lombikszabályozás jöhet

Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani azokra az embriókra, amelyeket nem ültetnek be - jelentette ki Balog Zoltán. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője elmondta, hogy szükséges a lombikbébi-szabályozás szigorítása.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a miniszter véleményét Veres András győri megyéspüspök múlt heti nyilatkozatával kapcsolatban kérdezték. Balog Zoltán, miközben a szigorítás mellett érvelt, arról is beszélt, hogy a kormány támogatja a lombikprogramot , sőt a jövőben bővítik a lehetőségeket.

a
A kormány szeretné, ha minél több lehetőségük lenne a pároknak

"Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a gyermeket akaró párok húsz százaléka meddő . Célunk egy olyan szabályozás kialakítása, amely a lehető legtöbb párnak adja meg a gyermekvállalás lehetőségét, egyúttal a leginkább szem előtt tartja az élet védelmének alkotmányos elvét" - fogalmazott a miniszter. Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy léteznek az egyház által támogatott alternatív megoldások is, és a kormány szeretné, "ha minél több lehetősége lenne a pároknak".

A katolikus egyház szerint tehát az a kérdés, hogy mi legyen a sorsa azoknak a mesterségesen létrehozott embrióknak, amelyeket nem ültetnek be. A jelenleg hatályos törvény többféle megoldást kínál: az érintettek például kérhetik, hogy embrióikat későbbi saját felhasználás céljából lefagyasszák, de fagyasztott embrióikat felajánlhatják más meddő pároknak vagy egy arra jogosult intézetnek is kutatási célra. Kérhetik továbbá embrióik megsemmisítését is - mutatott rá Kaáli Nagy Géza, a beültetésekre specializálódott Kaáli Intézet vezetője, aki szerint nem jellemző a számfeletti embriók megsemmisítése.

Miért van szükség ennyi lombikra? "A lombikbébiprogrammal az a probléma, hogy nem a férfi és a nő természetes kapcsolatában fogan meg az élet, ráadásul pluszmegfoganások is történnek mesterséges körülmények között. A többi embriót vagy lefagyasztják és félreteszik, vagy elpusztítják. A mesterséges megtermékenyítés nem elfogadható a Katolikus Egyház számára" - nyilatkoztatta ki Veres András, akinek véleménye, hogy bűnt követ el, aki részt vesz a programban. Korábbi cikkünkben két szülész-nőgyógyász szakértő segített megérteni a mesterséges megtermékenyítés okait és problémáit.

Korábban egyébként volt példa tömeges pusztításra is: az Orvosi Hetilap 2006-os írása szerint ugyanis az egyik meddőségi osztályon két és fél éven át "kihajigáltak" ötszáz embriót, mert nem vették meg az embriófagyasztáshoz szükséges gépet. Az osztályon minden pácienssel aláíratták, hogy embrióikat nem fagyasztják le - írja a Magyar Nemzet.

Szerdán jelenti be a családügyi államtitkár, hogyan változik a lombikprogram támogatása . Novák Katalin előzetesen annyit közölt: jövőre több milliárd forinttal többet szánnak a meddő párok megsegítésére. A kormány a katolikus egyház bírálata nyomán azt is szeretné elérni, hogy az életvédelmi szempontok is jobban érvényesüljenek - adta hírül a Hírtv.hu .

A miniszterelnök-helyettes jelezte, várják Veres András püspök javaslatát egy olyan szabályozásra, amely az egyház tanításainak is megfelel és orvosi-biológiai szempontból is működik. Semjén Zsolt "horrorkategóriának" nevezte, ami a be nem ültetett embriókkal történik világszerte.

"Amit mi tehetünk, hogy legalább Magyarországon a magyar nőknek és magyar házaspároknak, magyar embereknek az embrióival, magzataival, végső soron - az én fölfogásom szerint - emberekkel, magyar emberekkel, a magzati korukat élő magyar emberekkel kísérletezzenek, legyilkolják őket, lefagyasszák, kidobják őket , és a szöveteiket felhasználják ipari célra" - ismertette Semjén (a miniszterelnök-helyettes nyilván arra gondolt, hogy mindezt ne lehessen megtenni, csak pongyolán fogalmazott, és ez az eredeti cikkben is így jelent meg - a szerk.). A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: a magánbiznisz helyett az állami kontroll világába kell áthelyezni ezeket az eljárásokat, és ezt néhány éven belül meg is lehet szervezni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra