Több pénz kellene a meddő pároknak

A Kaáli Intézet alapító-igazgatója szerint az állami finanszírozás emelése egy-másfél milliárd forinttal jelentős előrelépést hozhatna a magyar lombikbébiprogramban, akár közel duplájára növelve az így születő gyermekek számát az országban.

Kaáli Géza a Magyar Nemzetnek nyilatkozva elmondta, az állam jelenleg évente 6 ezer beültetést finanszíroz, ennél azonban lényegesen többre, 8-10 ezer beültetésre lenne igény. A szakember szerint fontos lépés lenne, hogy eltöröljék a teljesítményvolumenre vonatkozó korlátot, amely meghatározza, hogy havi szinten mennyit költhetnek az államilag finanszírozott intézmények bizonyos beavatkozásokra.

A hazai lombikbébi-kezelések több mint kétharmadát végző intézet vezetője felhívta a figyelmet, hogy míg a fejlett országokban a szülések 8-10 százalékában játszik szerepet a meddőségkezelés, eközben Magyarországon ez az arány csupán 5 százalék. Mindez különösen annak fényében tűnik alacsonynak, hogy Kaáli Géza szerint a gyermekre vágyó magyar párok akár negyede küzdhet meddőségi problémákkal . Mint mondta, pusztán a finanszírozás hatékonyabbá tételével 2000-ről akár 3500-ra nőhetne az évente születő lombikbébik száma.

A magyar párok 20-25 százalékának akadnak nehézségei a gyermekvállalással
A magyar párok 20-25 százalékának akadnak nehézségei a gyermekvállalással

Kaáli Géza a közelmúltban nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a helyzet rendezése érdekében. Azt írta, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) korábbi jelentése bemutatta, milyen komoly mértékben emelkedhetne a születések száma a meddő párok megfelelő támogatása esetén. Ha a szükséges intézkedést már akkor megtették volna, mára 10 ezerrel több gyermek élhetne Magyarországon.

A Magyar Idők értesülése szerint a kormány a közeljövőben dönthet a lombikprogram támogatási rendszerének felülvizsgálatáról. Részletek itt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra