Mitől vagyunk büdösek sportolás után?

A műszálas ruhák jobban bebüdösödnek edzés után, mert a kellemetlen szagokat okozó baktériumok jobban szaporodnak rajtuk, mint a tiszta pamutból készült ruhákon.

Az című szaklapban megjelent tanulmány szerzői szerint a pamutból készült sportruházat kevésbé lesz kellemetlen szagú egy megterhelő edzés után, mint a műszálas anyagból készült. Ez utóbbin ugyanis sokkal jobban érzik magukat a testszagért felelős baktériumok. Azt azonban még nem sikerült kideríteniük, hogy pontosan mi ennek az oka.

A vizsgálat során 26 egészséges önkéntes pólóit elemezték, miután egy megterhelő spinning-órán vettek részt. A felsőrészeket 28 órán keresztül "pihentették", majd szakemberek segítségével elemezték a szagukat, illetve megvizsgálták az alanyok hónaljában, valamint felsőrészén lévő baktériumflóra összetételét is.

A műszálas ruhák felületén nagy mennyiségben találtak a micrococci törzsbe tartozó baktériumokat, melyek képesek lebontani az izzadságban lévő hosszú láncú zsírsavakat, hormonokat és aminosavakat kisebb, kellemetlen szagú összetevőkre. Arra azonban nem jöttek még rá, miért érzik jobban magukat a baktériumok a műszálas ruhákon, mint a pamutból készült darabokon.

Szagok edzés közben? A ruha lehet az oka

A kutatás vezetője, Chris Callewaert, a Ghent University tudósa szerint ez a kutatás segíthet jobban megérteni a testszag kialakulását és a probléma kezelésére is új módszereket találhatnak.

A pamutból készült ruházat biztosan javít a kellemetlen testszagon, de Callewaert szerint az igazi megoldást a mikroba-transzplantáció jelentheti - vagyis a hónaljon tenyésző, testszagot okozó baktériumokat le kell cserélni olyanokra, melyen nem okoznak kellemetlen szagokat .

A szakember szerint bármennyire is furcsa, de a izzadásgátlók használatáról. Ezekben ugyanis olyan anyagok találhatóak, melyek nemhogy elpusztítják, de kifejezetten táplálják azokat a baktériumokat, melyek a hónaljszagért felelősek.

A testszag, vagy az izzadságszag oka nagy melegben egyértelműen az izzadás - ami teljesen természetes egy bizonyos szintig. A túlzott verejtékezés azonban egészségügyi problémára, krónikus betegségre is utalhat, de a változó kor velejárója is. Akkor beszélünk túlzott izzadásról, ha normális hőmérsékleten, nyugalmi állapotban is tapasztalható. Túlzott verejtékezéssel járhat például a pajzsmirigy-túlműködés, ami rendszerint kellemetlen testszaggal is párosul. De a cukorbajt, a refluxot és az ízületi gyulladást is kísérheti ez a nem túl kellemes mellékhatás. A női nemi szervek fertőzései, a hüvelyi folyások, illetve maga a menstruáció is kellemetlen testszaggal járnak. Emellett egyes daganatfajták miatt ugyancsak megváltozhat a test szaga.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra