Jó hír a betegeknek

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete üdvözölte, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében emelkedett a gyógyszertámogatásra fordított forrás, megjegyezte azonban, hogy még mindig elmarad a V4-ek átlagától.

A szervezet közleményében azt írta, hogy a 2018-as költségvetési tervezetben növekszik a gyógyszerkassza (a patikai forgalomban kapható gyógyszerek ártámogatása) nagysága. A tervezet szerint a gyógyszerkassza előirányzata 337,4 milliárd forint, ami 18 milliárd forinttal magasabb a tavaly tervnél. Ebből 72,4 milliárd forintot a gyógyszergyártók fizetnek majd a tervek szerint, jelentős részt vállalva a gyógyszerellátás finanszírozásából.

Az innovatív onkológiai gyógyszerek befogadási ideje az ártámogatásba Magyarországon rendkívül hosszú. Ezt még a közbeszerzések bürokratikus eljárása is tetézi, ami további hosszú hónapokig tart. Hogy miért probléma ez, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Felhívták továbbá a figyelmet arra, hogy a gyógyszerfinanszírozás összetettsége miatt ez a kassza nem azonos a teljes gyógyszerköltéssel, a tárgyalt költségvetési sor nem tartalmazza például a kórházi készítmények támogatását és az úgynevezett tételes finanszírozású gyógyszerekre költött összeget sem, amelynek növelése szintén szükséges ahhoz, hogy a legmodernebb terápiák eljussanak a betegekhez. Hozzátették: a hazai gyógyszerkassza-növekmény így is elmarad a V4-országok nettó - gyártói befizetésekkel korrigált - gyógyszerköltésének átlagától.

Emelkedett a gyógyszertámogatásra fordított forrás
Emelkedett a gyógyszertámogatásra fordított forrás

A régió legmagasabb adóterhei

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a gyógyszergyártók adóterhei Magyarországon a legmagasabbak a régióban. Különböző adók formájában a gyártók fizetik évente a gyógyszerkassza megközelítőleg 20 százalékát, és minden évben nő a gyógyszeripari hozzájárulás összege, ahogy a teljes forgalom és a támogatási kiadások is növekednek. Közölték, hogy júniustól várhatóan hat új készítmény kaphat ártámogatást Magyarországon, de további ötven innovatív, a legújabb gyógyítási módszereket megvalósító készítmény még befogadásra vár számos terápiás területen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra