A legöregebb sportolók az olimpián

Csak fiatalok képesek jól teljesíteni az olimpiai versenyeken, vagy az idősebbeknek is vannak esélyeik? Úgy tűnik, hogy vannak versenyszámok, amelyekben a kor kevésbé számít, s a versenyző az évek múlásával csak megérik, mint a jó bor.

A test és az elme sokáig versenyképesen tartható bizonyos sportágakban. Negyven feletti sportolókkal (férfiakkal és nőkkel is) ha nem is nagy számban, de találkozhatunk Rióban is az atlétikai pályáktól kezdve a tornacsarnokokig és vívópástokig. De vannak sportágak, ahol egészen sokáig jó eséllyel lehet nevezni az ötkarikás versenyszámokra.

A valaha volt legidősebb olimpiai résztvevő és éremszerző (három arany, egy ezüstöt és kettő bronz) a svéd sportlövő, Oscar Swahn , aki 72 évesen és 281 naposan vett részt az 1920-as antwerpeni olimpiai játékokon. Sőt mind a mai napig ő nyert legidősebben olimpiai aranyérmet, amikor 64 évesen és 280 naposan győzött a stockholmi játékok futószarvaslövészetében.

A valaha volt legidősebb olimpiai résztvevő és éremszerző svéd sportlövő, Oscar Swahn (Forrás: Wikipédia)

Tőle nem sokkal maradt el korban az osztrák színekben induló, de magyar gyökerű Arthur von Pongracz de Szent-Miklós und Óvár , aki az 1936-os berlini játékokon 72 évesen és 49 naposan szerepelt díjlovaglásban.

Egy japán díjlovas, Hiroshi Hoketsu pedig 71 évesen állt rajthoz négy éve Londonban. Mindebből kiderül, hogy a lovaglás magas szinten űzhető meglehetősen sokáig, és a tapasztalat olykor többet ér az erőnél.

A legidősebb hölgy – talán már nem is meglepő – a díjlovaglásban szereplő brit Lorna Johnstone volt , aki az 1972-es müncheni játékokon 70 évesen és 5 naposan szállt nyeregbe.

Mozogni jó - ezt mindenki tudja. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a mozgás milyen hatással van a szívünk egészségére: erősíti és edzi, felkészíti a nehézségekre. Részletek!

A legidősebb női aranyérmes az amerikai íjász Lida Peyton "Eliza" Pollock volt, aki 63 évesen és 333 naposan lett csapatban olimpiai bajnok 1908-ban St. Louisban. Egyéniben ugyanott a brit íjász Sybil “Queenie” Newall nyert, és vált mindmáig legidősebben olimpiai bajnokká, 53 évesen és 275 naposan. A trendek nem sokat változtak az évtizedek alatt. A 2016-os riói olimpia legidősebb versenyzője szintén egy díjlovas, az ausztrál ABC Online-nak , aki úgy érzi, hogy csak most érte el igazán versenyképes életkorát, és már a 2020-as játékokon való részvételt fontolgatja.

A legidősebb férfi versenyző szintén lehetne díjlovas, hiszen az amerikai Phillip Dutton 52 évesen száll versenybe. De mégsem ő az indulók korelnöke, hanem a kínai származású spanyol asztaliteniszező Zhiven He, aki 54 évesen fog asztalhoz állni.

A magyar csapat korelnöke Imre Géza párbajtőröző, aki tavaly decemberben már elmúlt 41 éves, de éremesélyesként érkezett Rióba. A valaha volt legidősebb magyar olimpikon szintén vívó, Gerevich Aladár volt, aki hét aranyérméből az utolsót 1960-ban, Rómában 50 évesen nyerte.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra