A mosogatógép allergiát okoz?

Kisebb eséllyel lesz allergiás a gyerek, ha kézzel mosogat a család - állítja egy kutatás.

Azokban a családokban, ahol kézzel mosogatják az edényeket, a gyerekek 40 százalékkal kisebb valószínűséggel lesznek allergiásak, mint a mosogatógépet használó családokban - idézte a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics folyóiratban megjelent tanulmányt.

A Bill Hesselmar, a Göteborgi Egyetem gyermekosztályának allergológusa és munkatársai szerint a kézzel mosott edények nem lesznek annyira tiszták, a családtagok így több baktérium hatásának vannak kitéve. A szakértők az úgynevezett higiéniai hipotézis elvére hivatkozva úgy vélik, a korai életszakaszban több mikrobának kitett gyermeki szervezet immunrendszerét erősítik a baktériumok és ezáltal csökkentik az allergia kialakulásának kockázatát.

A közös mosogatás még a szerelmet is felfrissíti!

A vizsgálatban a kutatók ezer gyermek szüleit kérdezték ki az allergiával, mindennapi életükkel , táplálkozási szokásaikkal kapcsolatban. Hesselmar szerint a kézi mosogatás kapcsolatban áll más életmódbeli jellemzőkkel, melyek szintén ezt a hatást erősítik.

Korábbi tanulmányok feltételezése szerint például az alacsonyabb jövedelem, a zsúfolt élettér és a bevándorlói státusz is összefügg az allergia alacsony kockázatával, illetve ez a három tényező is összekapcsolható a mosogatási szokásokkal.

A kézi mosogatás egészségesebb?

A kézi mosogatás egészségesebb?

Bár Hesselmar úgy véli, eredményeik "érdekes megfigyelések", véleménye szerint túl korai a kézi mosogatást allergiaellenes stratégiaként ajánlani. A kételkedők szerint is túl korai gyakorlati hasznát keresni a kutatás eredményeinek.

Rávilágítottak arra is, hogy a higiéniai hipotézis szerint a baktériumoknak és bacilusoknak az igen korai szakaszban, elsősorban a gyerek életének első hat hónapjában van kiemelkedő hatásuk az immunrendszer megerősítésében. Egy hat hónapos csecsemő pedig nagyon ritkán ér kézzel mosott edényekhez és evőeszközökhöz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra