Az Uzsoki utcai Kórház duodendoscop megvásárlására gyűjt

A hatékonyabb betegellátást és a rákszűrést lehetővé tevő, emésztőrendszeri vizsgálatokhoz szükséges eszköz, duodendoscop megvásárlására gyűjt az Uzsoki Utcai Kórház. Többek között ezt is megtudtuk az intézményt bemutató dr. Ficzere Andrea főigazgatótól.

Hány embert lát el, mekkora területért felelős a kórház?

Az elmúlt évben a fekvőbetegek száma 27 611 volt, míg járóbetegként közel 680 ezer ember kereste fel a kórházat. Gyógyító intézményünk ellátási területe Budapest, Pest, Heves és Nógrád megye egy – szakmánként változó nagyságú – része. A kórház ma három telephelyen 16 gyógyító és 4 diagnosztikus osztállyal, valamint számos részleggel működik. Aktív ágyszámunk 618, amelyhez 240 rehabilitációs és krónikus ágy kapcsolódik. Ezeken kívül 8, nem OEP finanszírozott VIP ágyunk is van.

A struktúraváltás során milyen átalakuláson ment át a kórház?

A teljesség igénye nélkül, csak néhányat sorolnék fel. Művese állomásunk négyről tizenkét ágyasra bővült, és szintén nagyobb lett az onkológiai kapacitásunk: az Európai Unió segítségével új besugárzó készülék kapott helyet a kórházban. Ekkor alakítottuk ki a VIP osztályunkat is, ahol olyan betegeink gyógyulnak, akiknek nem az Országos Egészségügyi Pénztár finanszírozza a kezelését. És létrehoztuk a szeptikus részleget az ortopéd-traumatológia osztályon.

Jelenleg is zajlanak bővítések kórházunkban: a VIP osztály fejlesztése és MRI vizsgálóhelyiség kialakítása folyik.

dr. Ficzere Andrea főigazgató

Miért tartja fontosnak a Richter Egészségváros programját?

Kórházunk jó kapcsolatokat ápol a gyógyszergyárakkal, köztük a Richterrel is. Nagyszerű kezdeményezésnek tartom az adomány nagyságát, s minél aktívabbak, annál jobban nő az összeg. Minden szűrésért, meghallgatott előadásért adománypont jár, s így a vendégek a saját közösségük egészségügyi intézményeit segíthetik. S ez nekünk is jó érzés.

Mire szeretnék költeni a befolyt pénzt?

Egy duodendoscop eszközt szeretnénk vásárolni, mely a hatékonyabb betegellátást és a rákszűrést lehetővé tevő, emésztőrendszeri vizsgálatokhoz szükséges eszköz. Mivel kórházunk onkológiai centrum, ezért az új műszerrel a sebészeti és az onkosebészeti osztály diagnosztikai hátterét erősítenénk. Mivel igen magas ellátási területünkön az emésztőrendszert érintő daganatos megbetegedések száma és a jelenleg is üzemelő műszer nem biztosítja a folyamatos betegellátást, így nagy szükség lenne a Richter Egészségváros rendezvényén összegyűjtött összegre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra