Tíz év után bevallotta a férjem, hogy meleg

Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, nehezebb időszakok, amelyekből nehéz kilábalni. De mit tegyen az, akinek egyetlen pillanat alatt omlik össze a házassága, családja, és biztosan tudja, hogy a helyzet már soha nem fog jobbra fordulni?

Szakértőnk, Bede Zsuzsa szexológus és pszichológus az alábbi olvasói kérdésre válaszolt: "Szép szerelmi történet a mienk" - meséli Klára. "Szerelem első látásra, gyors összeköltözés, jó szex, házasság, gyerek. Ha filmen nézném, azt mondanám, ez a legszebb románc, amit valaha láttam. Csak az utolsó kockát vágnám ki a végéről. A szörnyű beismerést. A férjem bevallotta, hogy homoszexuális."

A téma cikkei "Mindig is természetesnek tartottam, hogy a férfibarátok jelen vannak-voltak az életünkben. Azt is észrevettem, hogy a férjem jobban szeret olyan társaságba járni, ahol csak férfiak vannak, mint az olyan vacsorákra, ahová együtt voltunk hivatalosak, más párokkal együtt. De nem tulajdonítottam ennek túl nagy jelentőséget, úgy voltam vele, hogy ez az ő baráti köre, és nem aggódtam egy pillanatig sem, hogy valami esetleg nincs rendben.

Talán furcsa, de még akkor sem fogtam gyanút, amikor megtudtam, hogy melegbárokba látogat. Soha nem volt titok, hogy van több meleg barátja, akiket megért, és akikkel jó viszonyban van. Meg voltam győződve, hogy ez tényleg csak barátság, és nincs benne semmi erotika. Miért is gondoltam volna, hiszen az ágyban gyengéd és szenvedélyes volt. Ez azonban fél éve megváltozott. Megkért, hogy menjünk el egy hétvégére gyerek nélkül. Nagyon készülődtem, hiszen azt hittem, hogy a napokat majd a szerelmünknek szenteljük. Hatalmas volt a csalódásom, hiszen szörnyű vallomással kellett szembenéznem. A férjem bevallotta, hogy három éve van egy fiú szeretője.

Azt mondta, hogy mindig is homoszexuális volt, amikor találkoztunk, úgy gondolta, hogy ez az utolsó lehetősége, hogy normális életet éljen. A dolgok villámgyorsan lezajlottak, válás, szétköltözés. A férjem továbbra is tartja velünk a kapcsolatot, rendes apaként jelen van a gyerek életében. Én viszont teljesen összeomlottam. Nem hiszem, hogy valaha újra szerelmes leszek. Talán furcsa a kérdésem: az ember homoszexuálisnak születik, vagy azzá válik? A házasság így csupán nagy hazugság volt? Hogyan nézhetnék szembe a helyzettel?"

A szakértő válasza

Azt szokták mondani, hogy a nők megérzik, ha a férjüknek van valakije, kivéve, ha védekezik a psziché, és azt sem akarja meglátni, amit már rajta kívül mindenki lát! Természetesen utólag mindig könnyebb észrevenni az árulkodó jeleket, de nem szabad hosszú időre beleragadni az önmarcangolásba. Az ön esetében nemcsak a megcsalás, a becsapottság gyötrelmén, a bizalom elvesztésén kellene túllépni, hanem azon is, hogy a szerető egy másik férfi. Így esélye se volt, hogy nőként felvegye vele a versenyt, hogy megmentse a kapcsolatát. Volt egy páciensem, aki azért járt terápiára, mert nem tudta feldolgozni az érzést, hogy a férje nem boldog mellette. Négy évig éltek úgy, hogy a férfi már kifelé tekintgetett, ő pedig meg volt győződve arról, hogy minden rendben.

Bevallom, furcsállom, hogy a szexuális életükről ilyen szépen írt, hogy szinte tökéletesnek érezte, mert a meleg férfiakra inkább az jellemző, hogy igen ritka a nemi életük (akár hetek, hónapok is kimaradhatnak), és alacsony a libidójuk , legalábbis a nők iránt. Ha most azt mondaná, hogy az utóbbi években még intenzívebb volt a testi kapcsolatuk, annak a szerető léte lehetett az oka, emiatt tudott önnel is működni a férje. A szexuális életük bizony tényleg hazugság volt, nem önnel volt ekkor a férje az ágyban, csak formailag szeretkezett, de igazi kielégülést nem okozott neki. Ha hetente többször meg tudta ezt tenni, az nagy teljesítmény, és nem csoda, hogy be tudta csapni.

Tíz év után bevallotta a férjem, hogy meleg
Tíz év után bevallotta a férjem, hogy meleg

De azt fontos leszögezni, hogy a kapcsolatuk többi része nem volt hazugság! Biztos sokat beszélgettek az elmúlt évekről, és biztos elhangzott a szájából, hogy mennyire szerette, szereti Magukat. Társként is, szülőként is jól működhettek, "csak" azzal a fránya szexszel van gond! Szörnyű dolog, amikor egy ember gyanút fog, hogy a saját neméhez vonzódik! Először a tagadás, küzdelem jelentkezik. Nem érti, hogy miért pont vele történik meg. Teszteli önmagát, törekszik a "normális" párkapcsolatra. A férjének majdnem sikerült, mármint a látszatot fenntartani, lett is szép családja, de a vonzalommal nem lehet mit kezdeni.

Egyértelmű magyarázat, ok nincs a homoszexualitás kialakulására, biztos, hogy van "hozott" hajlam, és az egyén pszichoszexuális fejlődésének alakulása is hozzájárul. Ha már kialakult, nincs mit tenni. Ez nem pusztán rossz szokás, amiről csak úgy le kellene mondani. Az a választása lehetett volna a férjének, hogy lemond az erotikáról, elfojtja a szexualitását, és eggyel több olyan házastárs lenne a világon, aki a "nem fontos a szex egy házasságban" elvet vallaná. Lehet, hogy tíz év múlva ön lázadt volna fel ez ellen, és borított volna fel mindent. Teljesen érthető, hogy most még gondolni sincs kedve a férfiakra, hogy a nőisége a béka feneke alatt van, de higgye el, túl lehet lenni ezen is, csak legyen türelmes önmagával!

Névjegy: Bede Zsuzsa

Klinikai szakpszichológus, szexuálpszichológus, 1983-ban végezte el az ELTE pszichológia szakát. Dr. Lux Elvira és Dr. Buda Béla tanítványaként már 1984-ben szexuálpszichológusi oklevelet szerzett, majd 1987-ben klinikai szakpszichológusi szakvizsgát tett. Felnőttekkel és tinikkel is foglalkozik, elsősorban érzelmi és párkapcsolati kérdésekkel, lelki problémákkal keresik fel az életükben elakadt páciensek.
A Szex és Párterápiás Egyesület alelnöke.
Weboldala: www.szexhelp.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra