Kamasz káosz: amit a serdülőkorról tudni kell

A pubertás nem más, mint az az izgalmas időszak, amely alatt a kisgyerekből szaporodásra képes felnőtt ember lesz. A hormonok vezényletével olyan nagymérvű változások zajlanak a testben, amit felnőtt fejjel talán már nehezen dolgoznánk fel.

Gyermekből kamasz

A megszülető csecsemőben, miután nemi szervei megfelelően kifejlődtek, a nemi hormonokra egyelőre nem nagyon van szükség, ezért a hipofízis hormonokon keresztül ezek termelése idegrendszeri gátlás alá kerül. A születés után az ivarmirigyek nyugalmi állapotban "szunnyadnak", szüneteltetik hormontermelésüket, a vérben csak minimális szexuálhormon kering. Ötéves kor után az androgének hormonelválasztása lassan megindul, és egészen a serdülőkorig fokozódik.

A fiúk 10-12 évesen, a lányok előbb, 8-10 évesen tapasztalhatják a nemi érés kezdetének jeleit. Ekkor az FSH és LH hipofízishormonok is felszabadulnak a gátlás alól, ami természetesen felpörgeti a nemi hormonok termelését.

A az ösztrogénszint sokkal magasabb, mint a fiúknál, ami a másodlagos nemi jellegek kialakulásánál meghatározó: megnőnek, és működni kezdenek a nemi szervek, a testszőrzet, az izomzat és testarányok egyaránt változnak.

A gyerekek többsége örömmel szemléli a változásokat a testén, aminek természetesen vannak kevésbé kellemes velejárói is. A csontok és ízületek növekedése olykor megmagyarázhatatlannak tűnő fájdalommal járnak. Az androgén hormonok megjelenése fokozza a faggyútermelést, a bőr pattanásossá válhat, továbbá némely fiúnál rohamosan ritkulni kezd a haj, nem várva meg az érett férfikort. Az izzadságmirigyek kiválasztása is megváltozik, jellegzetes szaga lesz az izzadságnak.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A szexuálhormonok vérbeli szintje serdüléskor éri el azt a maximális értéket, ami aztán egészen a 40-50 éves korban bekövetkező változásokig megmarad.

Ami a fiúkban nő: többek között az izomtömeg...

A fiúknál a tesztoszteronhatás nyomán bekövetkezik a mutálás , azaz a hang mélyülni kezd, mivel a gégefő növekedését - ádámcsutka formájában feltűnő lesz a gégefő pajzsporca - a hangszalagok is követik.

Szakáll és bajusz serken, elindul a jellegzetes testszőrzet kialakulása, kinél jobban, kinél kevésbé.

Megjegyzendő, hogy ennek elmaradása önmagában még nem ad okot aggodalomra. Akiben például több ázsiai vér kering, kevesebb szőr fejlődésére számíthat, merthogy ez genetikailag meghatározott rasszjelleg. Nem véletlenül szaporodnak meg a "bunyók" a fiúk között. A hormonok hatására kissé a magatartás is agresszívabbá válik, bár a harc nem mindig a serdülő hölgyek kegyeiért folyik. Ezzel párhuzamosan nő az izomtömeg is.

A fiúk melle normálisan nem nő meg, de izmosabb lesz, és mind a két nemben megváltozik a mellbimbó színe (pigmentáltsága) és alakja, s a fiúknál átmenetileg nőiessé is válhat.

az első magömlés (pollutio). A magömlés rendszerint a hajnali órákban öntudatlanul történik, nem egyszer erotikus álmoktól kísérve. Nem árt a kisfiúkat időben felkészíteni erre. A fiúknál csupán 16-20 éves korban zárul le a nemi érés. Ekkorra az ondóban már szabályos, érett ondósejtek vannak.

Ha a herék tesztoszteron-termelésének hiányában a fiúknál elmaradna a nemi érés, ez természetesen azt is jelenti, hogy terméketlen marad.

Bimbózó nőiesség

A fiatal lányok várják, a strandoló nők utálják, és minden hónapban néhány nap csupán. A legjobb, ha nem késik és nem siet, feltéve, hogy szabályos ciklusokban jelentkezik. Hogy működnek azok a "nehéz" napok? A lányok nemi érésének kezdetét a nőies növekedés , a mellek megduzzadása, a mellbimbók megváltozása jelzi. Ezt követi a megnövekedett androgén-termelés hatására a szemérem- és hónaljszőrzet megjelenése.

Fokozatosan a belső nemi szervek is alkalmassá válnak a nemi életre, a fogamzásra és a gyermekszülésre. Működni kezdenek a petefészkek, megvastagszik a hüvelyfal, barázdálttá válik belső hámjának felszíne, megnövekszik a méh, melynek nyálkahártyája megkezdi ciklikus működését. Az első menstruáció előtt 6-12 hónappal fehéres, üvegesen áttetsző folyás jelenhet meg, ami a szervezet fokozott hormontermelésére utal csupán, nem kóros.

A lányoknál 11-16 éves korban érkezik meg az első vérzés, a menarche, avagy a legelső hormonálisan szabályozott menstruáció. Nem feltétlenül köthető a testi jegyek kifejeződéséhez, kislányos alak mellett is bekövetkezhet a meglepetés. Az első vérzés után a fiatal hormonrendszer labilitása miatt hosszabb idő, több hónap is kimaradhat a következőig. Ha ugyanis az érett petesejt nem szabadul ki a tüszőből, elmaradnak a tüszőrepedés okozta hormonális változások, s ez végső soron a havi vérzés kimaradásához vezet. Az első években sokáig rendszertelen maradhat a menstruáció. A kimaradó vérzés tehát nem mindig a várandósság jele, itt az érettség hiányzik. Ebben az időben tehát még korai volna a gyermekáldás.

A serdülőkor élettani változásai

A lányok testi növekedésére jellemző, hogy az első menstruáció után átlagosan még 6 centimétert nőnek, testtömegük változására pedig jellemző, hogy több testzsírt halmoznak föl, mint a fiúk. Tizenhat éves korukra pont kétszer annyit, mint ellenkező nemű kortársaik. A szeméremdombjuk is kissé "pufibb" lesz, és kiemelkedik, amit a lányok sokszor a hízás nemkívánatos jelének tekintenek, pedig ez nem a ledolgozható zsírpárnák közé tartozik.

A nők nemi érése 16-17 éves korra fejeződik be. Legkésőbb ekkorra a menstruáció is szabályossá válik. Ha a menstruáció 16 éves korig nem jelentkezik, vagy 17-18 éves korig nem válik rendszeressé, mindenképpen tanácsos felkeresni a gyermeknőgyógyászt, inkább előbb, mint később.

Az orvosok a nemi hormonok vérbeli szintjéből, a csöves csontok korára utaló csukló-röntgenből, és egyéb vizsgálatokból tudnak következtetni arra, hogy az ifjú ember belépett-e a serdülőkorba, hol tart, és megfelelő-e a fejlődése. Szükség esetén hormonkezeléssel, gyógyszerekkel tudják segíteni az egészséges felnőtté válás folyamatát. Ugyanígy a túl korán bekövetkező pubertás (Pubertas praecox), a másodlagos nemi jellegek 8-9 éves kor előtti jelentkezése is gyermekendokrinológus szakember segítségét kívánja.

Itt a vége?

A érzelmi kamaszkor is ugyanilyen gyorsan lezárul.

Csak érintőlegesen esett szó arról, hogy a testi változásokkal lelki átalakulás és érés is jár, de érdemes meggondolni, hogy önmagában milyen viharokat kavarhat egy ilyen mértékű testi átalakulás. Minden esetre gondolni kell rá! Annál is inkább, mert egyre több kutatás erősíti meg, hogy az agyban is jelentős változások zajlanak le: megszűnnek és új idegi kapcsolatok alakulnak. A kamasz agy még másként, máshol dolgozza föl az érzelmeket, mint a felnőtteké, folyamatosan alakul, egyben tükrözve a lezajló érzelmi káoszt is. Ebben a szakaszban bármilyen méreg - legyen az drog vagy alkohol - fokozottan károsítja az alakuló idegrendszert. Mi sem kívánatosabb hát, mint egy problémamentes kamaszkor !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra