A belterjesség ölte meg Darwin gyermekeit

Charles Darwin félelme, hogy a családjában levő belterjesség megbetegítheti a gyerekeit, nem volt alaptalan, állítja egy új tanulmány.

Az Ohioi Állami Egyetem kutatócsapata, melyet Tim Berra vezetett, 25 családot vizsgált meg. Statisztikai összefüggést találtak a gyermekhalálozás és a Darwin/Wedgewood család belterjessége között.

Darwin az első unokatestvérét, Emma Wedgewoodot vette feleségül. A tudós anyja két harmadfokú unokatestvér házasságából született. Darwin 10 gyerekéből három meghalt, még mielőtt felnőtt volna. Egyiküket ismeretlen okból veszítették el, a másikat tíz évesen a tuberkulózis vitte el. A családi fotókról úgy látszik, hogy az a gyermek, aki skarlátban halt meg, fejlődési rendellenességekkel küzdött.

A kutatók - akik szerint a belterjesség fontos kockázati tényező számos betegség, köztük fertőző betegségek esetén is - elmondták, hogy az így létrejövő ártalmas génkombinációk magyarázhatják, hogy miért halt meg olyan sok Darwin gyermekei közül.

A belterjesség magyarázhatja azt is, hogy Darwin hat gyereke közül háromnak miért nem született gyermeke hosszú házasságuk ellenére sem. A kutatók azt is megjegyezték azonban, hogy Darwin három fia is a Királyi Társaság tagjai közé tartozott, Viktória Királynő pedig lovaggá is ütötte őket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +0 °C

A változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén legalább néhány órára kisüt a nap, a látási viszonyok is javulnak, de az északkeleti, keleti tájakon borult maradhat az ég. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt lesz a délire, délnyugatira forduló szél. A hőmérséklet délután általában 6, 12 fok között várható, de északkeleten, keleten ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő. A tegnapi melegfront elvonul, a nap is kisüt.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra