A házastársunk hangját könnyebben meghalljuk

Egy nemrég készített kutatás szerint, a társunk ismerős hangja még zajos környezetben is kitűnik a többi hang közül, ezáltal segíti hallóérzékünket abban, hogy arra az egy hangra összpontosítsa minden figyelmét.

A kutatást vezető Ingrid Johnsrude, a kanadai Queen’s Egyetem munkatársa csapatával 44 és 79 év közötti házaspárokat kért fel, hogy hangosan olvassanak fel egymásnak írásbeli utasításokat. Később mindannyian felvettek egy fejhallgatót , melyben párjuk felvett hangját párhuzamosan hallották egy ismeretlen hanggal. Egyeseknél arra kérdeztek rá, hogy a társuk mit mondott, míg másoknál arra, hogy a számukra ismeretlen személy mit mondott, és arra voltak kíváncsiak, vajon segíti-e őket a megértésben az, ha ismerős hang beszél hozzájuk.

Házastársunknak nem kell kiabálnia, hogy meghalljuk

Amint az a című lapban közzétett tanulmányból kiderül, az alanyok a házastársuk hangját sokkal tisztábban hallották, mint a - megegyező korú és nemű személytől származó - idegen hangot, és ez az idősebb korúak esetében is így volt. Ám az idegen hang megértésének képessége már nem volt ennyire egyöntetű, míg ugyanis a középkorúak viszonylag képesek voltak a ismeretlen hangot is figyelemmel kísérni - főleg, ha az a párjuk hangjával szólt egyszerre -, addig minél idősebb volt valaki, annál kevésbé értette meg azt, amit a számára ismeretlen hang beszélt hozzá.

A vizsgálatból az derült ki, hogy a középkorúak képesek voltak arra, hogy az ismerős hangot elválasszák az ismeretlen hangtól , és ezáltal, ha úgy érezték szükségesnek, jobban tudtak koncentrálni az utóbbira, az idősek viszont nem.

Amint azt Johnsrude kifejtette, a vizsgálat arra a fontos - az idős emberek többségét érintő - dologra hívja fel a figyelmet, hogy bizony sokak számra nehézséget okoz megérteni a beszédet háttérzaj mellett, ugyanakkor egy igen jelentős tényezőre is fény derült: a hallási nehézségeken sokat segíthet az, ha ismerős hangot hallunk, ez ugyanis nagyban megkönnyíti a megértést még nehezített körülmények között is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra