A mesék mutatják meg, hogy gondolkodunk

Régi mesét használtak a cambridge-i tudósok, hogy megértsük, miben különbözik az emberi gondolkodás az állatokétól.

Lucy Cheke, az egyetem egyik hallgatója a meséket felhasználva három feladattal hasonlította össze a mátyásmadarakat és a helyi iskolásokat. Az első feladat során a kutató mind a gyerekeknek, mind a madaraknak megmutatott egy üvegtábla alá helyezett szerkezetet, aminek ha megfejtették a működését, ajándékot kaptak.

Az eredményekből kiderült, hogy a gyerekek egyértelműen látják az ok-okozati összefüggést, míg a madarak erre nem képesek. Lucy Cheke szerint ez teljesen logikus következmény, mivel a gyermekek fejlődése éppen arról szól, hogy új ok-okozati összefüggéseket sajátítsanak el, anélkül, hogy azon gondolkodnának,vagy korlátoznák a gondolkodásukat azzal, hogy azon rágódnak, miszerint a feladat lehetséges-e vagy sem. A madarak azonban rájöttek, hogy sokkal nehezebb megtanulni, hogyan működik a szerkezet, mivel elfogadták, hogy úgysem történhet semmi.

Cheke a másik két ügyességi feladattal is hasonló eredményekre jutott: a madarak a gyerekekkel szemben nem tudták teljesíteni azokat. "Az Aesopus mese paradigma hihetetlenül hasznos eszköz, amely segít összehasonlítani a népi fizika ok-okozati összefüggéseit" - tette hozzá a kutató.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra