A mikrobák mindent elárulnak a gyilkosságról

Amikor a rendőrség vizsgálja a gyanús halálesetek, az egyik legfontosabb kérdés, hogy mikor következett be az áldozat halála. A Science tudományos magazinban megjelent tanulmány alapján a törvényszéki szakértők és nyomozók pontosabb válaszra számíthatnak a jövőben a gyilkosságok időpontjáról.

Az emberi testet lebontó mikrobák és más élőlények tanulmányozásakor a kutatók azt fedezték fel, hogy ezek keverékének összetétele megváltozik az idő előrehaladtával, sőt a halál óta eltelt idő függvényében világosan követhető mintázatot adnak.

„A folyamat nagyon időfüggő és kiszámítható” – mondja Jessica Metcalf, a University of Colorado tudományos főmunkatársa, a tanulmány vezető szerzője. A kutatás eredményeként nagyon pontosan meg tudják már mondani, hogy adott idő elteltével miféle baktériumok fognak megjelenni.

Mennyire igaz a mondás: "porból lettünk, és porrá leszünk"? Most egy rövid videó segítségével megtudhatja, mi történik a testünkkel halálunk után. Kattintson, nézze meg ! A nyomozók jelenleg többféle módszert alkalmaznak a halál időpontjának tisztázására, beleértve a test merevségének és a holttesten lévő rovaroknak a felmérését, de ezeknek a módszerek nem tökéletesek. S emiatt a gyilkos kicsúszhat az igazságszolgáltatás kezéből vagy tévútra kerülhet a nyomozás. A halál pillanatának pontos megállapítása ugyanis segíthet leszűkíteni a gyanúsítottak listáját, megerősítve, vagy cáfolva az alibijüket.

Metcalf és kollégái arra számítanak, hogy a mikrobák pontosabb eredményt adhatnak. A módszer kifejlesztése érdekében a tudósok először is elhelyeztek négy holttest – kettőt télen és kettőt a következő tavasszal – egy erre a célra biztonságosan elkerített, de nyílt területen Texasban. Ezt a helyet a kutatók a lebomló szervek tanulmányozására használják.

A csapat többször is elemezte a tetemeken megjelenő baktériumokat , gombákat és más mikroorganizmusokat, illetve a holttestek alatt felgyülemlő szennyezést. A kutatók a halál időpontját 2-4 napon belülre tudták szűkíteni a haláltól eltelt első 25 nap után, évszaktól függetlenül.

A tetemen megjelenő baktériumokból következtetnek a kutatók

„Bizonyos értelemben a mikrobák a halál tanúi. Ahogy lebontják a testet, információkkal segítik a nyomozókat a gyilkosság megoldásában” – mondta Metcalf.

A mikrobák nagy karriert futhatnak be a kriminalisztikában. Az egyes emberek ugyanis kizárólag rájuk jellemző módon hagyják hátra a mikroorganizmusaikat. Így elképzelhető, hogy egy napon meg lehet mondani ennek alapján, hogy ki használt egy gyilkos fegyvert. De az sem elképzelhetetlen, hogy a mikrobiális nyomai alapján követni lehet egy potenciális terrorista mozgását.

Forrás: npr.org

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra