A női agy titkai

A nők mindig is rejtélyesek voltak, elsősorban a férfiak számára, akik még nem kaptak választ a nyugtalanító kérdésre, hogy miért annyira mások a nők. Ma már azért közelebb vagyunk a titkok megfejtéséhez.

Vannak a mindennapi életből jól ismert zavaró jelenségek, amelyeket azonban többnyire szemrebbenés nélkül elfogadunk. Például a férfiak és nők gondolkodásának különbözőségén nem szoktunk túl sokat meditálni. Legfeljebb csóváljuk a fejünket, hogy az ellenkező neműek miért gondolkodnak, cselekszenek adott módon egy adott helyzetben. Az agy problémáival foglalkozó brainmysteries.com portál a nőkre tekintve végiggondolta e triviális jelenségeket (anélkül azért, hogy túlságosan mélyre hatolt volna az agytekervények közé).

Évszázadokon keresztül a világ minden táján számos sztereotípia alakult ki a nők gondolkodásáról. A nőket többnyire érzelmes lényeknek tartották-tartják, akik nem igazán képesek megítélni a világot, az egyes szituációkat vagy önmagukat, döntéseiket általában ösztöneikre és érzelmeikre alapozzák. Vannak azonban tudományos okai a női gondolkodásmódnak, amely könnyen megérthető evolúciós szempontból.

Van néhány elterjedt elképzelés az emberi aggyal kapcsolatosan, amit nagyon sok tanár, szülő magáévá tett, pedig tévedésen alapulnak. Mutatjuk, mik ezek .

A menstruációs ciklus minden napja egy új érzés

A ovuláció napja után a nők lelkiállapota labilisabb lesz, romlik a kedvük, könnyen ingerlékennyé válnak egészen a menstruáció kezdetéig, sőt az alatt is.

Mi van a nő agyában? - már a kérdés is sztereotíp, nemhogy a válaszok...

Az intuíciót évezredek során sajátították el

A nők intuitívak. S ez nem egy mítosz, hanem különféle tanulmányok szerint evolúciós tulajdonság.

Az idők során a nőknek meg kellett tanulniuk, hogyan kell alkalmazkodni. Az anyáknak a kisgyermekük védelme miatt mindig elemezniük kellett, hogy a beszédre még képtelen kicsiknek milyen igényeik vannak, mi bajuk lehet, mit kell tenni az érdekükben. A magasan fejlett nyelvi kommunikáció kialakulás előtt pedig a közösség tagjai, például a férfiak igényeit a testbeszédükből kellett kikövetkeztetni.

A nőknek mindig résen kellett lenniük, hogy a férfiak ne sodorhassák veszélybe a gyermekeket, így mindig mérlegelniük kellett, hogy a helyzet biztonságos vagy nem, és igyekezniük kellett elkerülni a stresszes szituációkat kommunikáció és tárgyalás révén. Ezért a nők jó diplomaták.

A női agy két átmeneti korszaka

Az első a tinédzserkorban köszönt be, amikor a kislány nővé érik. A második átmeneti korszak a menopauza ideje. E 40 éves kor körül kezdődik és általában 47-48 éves korban éri el a csúcspontját. A tünetei az éjszakai izzadás, a hangulatváltozások, a nyugtalanság és az álmatlanság. Sőt, a nők ebben az életszakaszban hajlamosabbak nagyobb kockázatokat vállalni. Nehezebben találják a helyüket, mert a gyerekek általában már elég nagyok és már nem kell mindig védeni őket.

Mindezek mögött a biológia áll, azaz a nők gondolkodásában, viselkedésében az esetlegesség csak látszólagos, mögötte mindig ott áll az evolúció. Ahogy a férfiak képviselik a faj kemény, agresszív, túlélésről gondoskodó oldalát, a nők felfedezték az érzelmek világát, a gondoskodást és a védelmezést. A gondolkodásuk is e szerepeknek megfelelő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra