A zsenialitás meglepő jelei

Sokan, sokféle módon próbálták már kideríteni, miben rejlik az emberi zseniális titka. A kutatások során néhány meglepő összefüggést is felfedeztek a magasabb intelligencia és egyéb tulajdonságok között.

Magasabb intelligencia, kevesebb szex?

A sztereotípia szerint minél okosabb valaki, annál kevesebb sikere van a másik nemnél, hiszen senki nem akar egy kockával vagy kékharisnyával randevúzni. Kutatások bizonyították, hogy ennek valóban lehet valóságalapja. Egyetemi hallgatókat kérdeztek ki a szexuális szokásaikról, és arra a megállapításra jutottak, hogy a magasabb intelligenciájúaknak jóval kevesebb partnerük volt, mint átlagos intelligenciájú társaiknak. A szüzek aránya is magasabb volt a körükben: 45 százalékuknak még nem volt korábban szexuális tapasztalata. Ennek több oka is lehet.

Egyrészt, az intelligensebb emberekben kevesebb lehet a szexuális vágyért felelős tesztoszteron, másrészt általában jobban ismerik a veszélyeket, emiatt kevésbé hajlamosak arra, hogy váltogassák a partnereiket. A magasabb szellemi képességekkel bírók emellett jobban koncentrálnak a tanulmányaikra, így kevesebb közösségi programon vesznek részt, így kisebb esélyük van arra, hogy ellenkező neműekkel találkozzanak. Meglepő tény ugyanakkor, hogy a nagy brit egyetemek környékéről különösen sok szexuális játékszert rendelnek.

Magasabb intelligencia, több kábítószer?

Azt gondolhatnánk, hogy aki intelligensebb, jobban ismeri a kábítószerek káros hatásait , így nem is érdeklődik irántuk. Azonban a kutatások szerint éppen ők azok, akik szívesebben kísérleteznek, ismeretlen eredetű, illegális drogokkal is. 8000 ember megkérdezése után kiderült, hogy a férfiak 50 százalékkal nagyobb eséllyel próbálnak ki amfetamint, 65 százalékkal nagyobb az esélye annak, hogy ecstasyt használjanak. Ez az arány még úgy is megmaradt, hogy figyelembe vették a szociális státuszt. Meglepő módon, a drog iránt élénken érdeklődők egyébként igen egészséges életet éltek, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak, és kevesebbet dohányoztak.

Magasabb intelligencia, bagoly életmód?

A zsenikre alapvetően jellemző, hogy hajlamosak felrúgni az elfogadott társadalmi szabályokat, és gyakran szembemennek a szokásokkal. Ez gyakran az időbeosztásra is igaz. A magasabb intelligencia sokszor jár együtt álmatlansággal vagy alvászavarokkal , illetve azzal, hogy az okosabb emberek éjjel hatékonyabbak, jobban tudnak dolgozni és tanulni is. Egy kutatás szerint ahogy nő az intelligenciahányados, úgy csökken a pihenéssel töltött órák száma.

Magasabb intelligencia, kék szemek?

Bár nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a kék szeműek okosabbak, azt már bizonyították, hogy a kék, illetve a barna szeműek gondolkodása eltér: a kék szem inkább a stratégiai gondolkodással függ össze, míg a barna szeműekre a gyors reakcióidő a jellemző, így ők inkább a sportok területén teljesítenek jobban.

A kék szeműek jobbak a stratégiai gondolkodásban

A kék szeműek jobbak a stratégiai gondolkodásban

Magasabb intelligencia, furcsa hobbik?

A történelem nagy géniuszai gyakran olyan tevékenységekkel foglalkoztak, amelyek mások számára feleslegesnek tűntek: John Newlands, az egyik első periódusos rendszer megalkotója nevetség tárgya volt és elméletét nem voltak hajlandóak leközölni a tudományos lapokban, a Wright fivéreket pedig hazugsággal vádolták repülési kísérleteikért. Ez azonban azt igazolja, hogy az intelligens emberek , az újítók máshogy szemlélik a világot, mint a többiek, és készek kiállni az elképzeléseikért, még abban az esetben is, ha látszólag senki más nem érti meg őket.

Magasabb intelligencia, absztrakt rajzok?

A zsenikre és a művészekre egyaránt jellemző, hogy képesek absztrakt módon gondolkodni és ki is fejezni magukat elvont módokon - például képeken, rajzokon keresztül, így ugyanis gyakran könnyebb megérteni az elméleteket.

Magasabb intelligencia, mentális problémák?

A zsenialitás gyakran jár együtt valamilyen, súlyosabb vagy enyhébb mértékű mentális problémával. Ennek oka a szakemberek szerint az agy eltérő fejlődésében keresendő, így a környezetüket is máshogy szemlélik, és máshogy is reagálnak az azt érő kihívásokra. A leggyakoribb problémák közé tartozik a kényszeres viselkedés, a hiperaktivitás és a furcsa fóbiák is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra