Aki sokat ül, gyorsabban öregszik

A tanulmányban azt állapították meg a kutatók, hogy ha napi 10 órát vagy annál többet üldögélünk és a káros hatásokat nem ellensúlyozzuk rendszeres testmozgással, sejtjeink gyorsabban fognak öregedni. Azaz nem csak elhízással kell számolnunk.

Az American Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban publikált kutatás során másfélezer, 64 és 95 év közötti nőt vizsgáltak meg. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy napi 10 órás ücsörgés esetében legalább 40 percet kellene szánnunk intenzív testedzésre. Azok a nők, akik nem ennek megfelelően alakították napirendjüket, nyolc évvel idősebbnek tűntek a nem ülő életmódot folytató társaiknál.

ülő nő
Az irodai munka a legtöbb embernek vonzó. De az asztalnál ülve gyorsul az öregedés

Fontos megállapítás, hogy azoknak a nőknek a telomerei, akiknek a sejtjei biológiailag öregebbek voltak, megrövidültek. A telomerek olyan DNS-szakaszok, amelyek a kromoszómák végeit védik a kopástól és töredezéstől. Funkciójuk ahhoz hasonlítható, ahogy a cipőfűző végére illesztett műanyag henger megakadályozza az anyag szétfoszlását.

Minden sejtosztódás alkalmával elvész egy kevés a telomerekből, vagyis a "védőkupakok" fokozatosan kopnak az élet során. Ezért a telomerek "molekuláris homokóraként" működnek, s meghatározzák a sejtek maximális élettartamát. Amikor már kritikus mértékben megrövidülnek, a sejt nem képes tovább osztódni , vagy elpusztul.

A rövidülő telomerek összefüggésbe hozhatók a szív- és érrendszeri betegségekkel , a cukorbetegséggel vagy a rákkal is. A rövidülésüket gyorsíthatják az egészségre káros szokások, például a dohányzás és az elhízás.

Reggel leülünk, délutánig fel sem állunk, maximum egy-egy kávé- vagy ebédszünet, értekezlet erejéig. Ha azt hinnénk, ezt nem bosszulja meg a testünk, nagyon tévedünk. Gyógytornászok mondták el, hogy ez miért veszélyes, és mit tehetünk ellene. Részletek!

"Tanulmányunk azt állapította meg, hogy a sejtek az ülő életmód miatt gyorsabban öregszenek. A kronológiai életkor tehát nem mindig egyezik meg a biológiaival" - nyilatkozta dr. Aladdin Shadyab, a kutatás vezető szerzője. Elmondta, hogy a sokat üldögélő, de naponta legalább 30 percet intenzív edzéssel töltő nőknél nem lehetett gyorsabb telomer-rövidülést tapasztalni. A szakember ezért azt javasolja, hogy minél fiatalabb korban kezdjünk el sportolni, és amennyiben lehetséges, a testmozgás idős korban is maradjon meghatározó része az életünknek. A kutatások férfiak, illetve fiatalokat vizsgálatával fog folytatódni.

Forrás: Origo.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra