"Az MTA nem lehet ellenzékben"

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) új elnöke szerint aktiválni kell a hazai tudóstársadalmat.

A tudomány alapelveinek támadása, az áltanok, tudományosnak, meggyőzőnek tűnő, de hamis elméletek terjedése Magyarországon is egyre erősödik. Az Akadémia - mint a tudományért felelős, legnagyobb közbizalmat élvező köztestület - az eddigieknél is erőteljesebb és aktívabb szerepet kíván vállalni ennek a világ és Magyarország jövőjét egyaránt hátrányosan befolyásoló jelenségnek a visszaszorításában. További részletek korábbi cikkünkben .

"A kormányzati szervekkel módszeresen kell fejleszteni a kapcsolatokat, építve a Belügyi Tudományos Tanáccsal és az Egészségügyi Tudományos Tanáccsal hosszú évek óta meglévő jó tapasztalatokra, kiterjesztve azt valamennyi tárcára" - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Freund Tamás, az MTA frissen megválasztott elnöke . A Széchenyi-díjas agykutató szerint az új alapokon létrejövő együttműködés hatalmas lehetőség és felelősség, méltó az alapító Széchenyi István és a legkiválóbb magyar tudósegyéniségek örökségéhez.

Az MTA elnöke hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta az Akadémia - és nem annak tagjai - politikamentesen működik. Úgy vélte, kisebb korrekciókkal, az irányítási struktúra átalakításával továbbra is az MTA lehetne a legjobb gazdája a kutatóhálózatnak. E nélkül azonban más stratégiát kell választani a tudós köztestület küldetésének ellátására, ez pedig a 18 ezres köztestületi tagság aktiválása.

Freund Tamás, MTA elnök
Az MTA elnöke, Freund Tamás hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta az Akadémia - és nem annak tagjai - politikamentesen működik. Fotó: mta.hu

Politikailag nincs kétféle tudomány

Elnöksége egyik legfontosabb feladatának nevezte eloszlatni azt a tévhitet, miszerint kétféle tudomány van, az egyik a "kormányzathoz közeli szellemi térben", a másik meg azzal szemben. "Egyszerűsítve valóban lehet kétféle tudományról beszélni: valódiról és álról " - fogalmazott. Kifejtette: a tudósoknak nem az a feladatuk, hogy valamilyen megoldást támogassanak vagy éppen ellenezzenek, azt kell bemutatniuk, hogy a választható lehetőségek közül melyek azok, amelyeket tudományos tények támasztanak alá. "Arról szeretném meggyőzni a kormányzatot, hogy egyedül a Magyar Tudományos Akadémia az a szervezet, amely az említett alapvonalat az adott pillanatban rendelkezésre álló legszélesebb körű tudományos ismeretek alapján meg tudja húzni, hiszen szinte valamennyi PhD-val rendelkező kutatót egyesíti, függetlenül a politikai, ideológiai hovatartozástól" - mondta.

Hozzátette: azt viszont a tudós közösségnek kell világosan látnia és elfogadnia, hogy a politikai döntéshozó letérhet az objektív tudományos tények által ajánlott útról, de a felelősség ezek után a politikáé. Az MTA elnöke szerint egy nemzeti intézmény nem lehet ellenzékben. Hangsúlyozta, hogy csak a teljes tudományos közösséget reprezentáló intézmények képesek biztosítani a független, transzparens és pártatlan, a tudományos kiválóságot, a multidiszciplinaritást, az etikai vonatkozásokat és a társadalmi összefüggéseket összegző tanácsadást a politikai döntéshozóknak.

"Akadémiánkon is ki kell alakítani a tudományos tanácsadás intézményes formáját, amely hidat képez a tudományos közösség és a szakpolitikai döntéshozók között. Ennek létrehozatalához haladéktalanul hozzá kell kezdenünk a jogi keretek, a személyi, szervezeti és működési feltételek biztosításával" - nyilatkozta Freund Tamás.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra