Eltávolítanák a halottak agyát?

Egészségügyi szakértők szerint az orvosoknak a családtagok tiltakozása ellenére is engedélyezni kellene a halott páciensek agyának eltávolítását. Erre azért lenne szükség, mert a szerveiket orvosi célokra felajánlók számának csökkenése hátráltathatja az orvostudomány fejlődését.

Az Edinburgh Egyetem szakértői szerint az Alzheimer-kór elleni harc miatt rendkívül sok agyi mintára lenne szükség. Shawn Harmon és Aisling McMahon a című szaklapban megjelent cikkükben ezért arra ösztönöznék a halottkémeket és az orvosokat, hogy a rokonok jóváhagyásának hiányában is távolítsák el a halottak agyát.

"Hacsak az elhunyt másképp nem rendelkezik, a halottkémnek és az orvosoknak legyen lehetősége az elhunyt agyának orvosi célra való felhasználására, még akkor is, ha a családtagok tiltakoznak ez ellen" - olvasható a cikkben. Az 1990-es években a Human Tissue Act nevű törvényt, ami jelentősen megszigorította az elhunytak szerveinek felhasználására vonatkozó szabályokat.

Eltávolítanák a halottak agyát?

Harmon és McMahon szerint az akkori botrányok komolyan befolyásolhatták a családokat, akik manapság már nem szívesen ajánlják fel szeretteik szerveit tudományos célokra. Emiatt azonban a tudósok egyre nehezebben jutnak hozzá agyi szövetekhez, melyekre pedig hatalmas szükség lenne az orvosi kísérletekhez.

"Mivel sem egészséges, sem kóros szövetből nem áll rendelkezésünkre elegendő mennyiség, így a különböző kutatások is veszélybe kerülhetnek." A mostani szabályok szerint mindenki egyénileg rendelkezhet a szervei felhasználhatóságáról, ha azonban a haláláig nem rendelkezik a szerveiről, akkor rokonai dönthetnek ebben a kérdésben.

"Fel kellene ismernünk, hogy a társadalom érdekei előbbre valók, mint a családok kívánsága, ami ráadásul sok esetben ellenkezik az elhunyt akaratával - nyilatkozta dr. Harmon. - Lehet, hogy első lépésként nem kellene vétójogot adnunk az orvosoknak, de mindenképp szorgalmaznunk kell az orvosok és a családok közti kommunikációt ezekben a kérdésekben."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra