Esőerdők rejthetik a fogfájás ellenszerét

Egy ősi inka gyógyszer forradalmi változást hozhat a fogászati gyakorlatban - derült ki egy új kutatásból.

Az amazóniai Acmella oleracea nevű növényből készült gél a klinikai kísérletek első két fázisában sikeres fájdalomcsillapítónak bizonyult. Dr. Françoise Barbira Freedman és a fájdalomcsillapító szereknek. A szer etikai ajánlásainak felállításáért és a kereskedelmi forgalmazásig való eljutásáért felelős Ampika Ltd. a bevételből részesedést ígért a perui Keshwa Lamas közösségnek, mely a szert megismertette a kutatókkal.

Az 1-es és 2-es fázisú klinikai vizsgálatok során jelentős mellékhatás nem lépett fel, így hamarosan a 3-as fázisú vizsgálatok is elkezdődnek. Ezek sikere esetén a szer 2014-2015-ben a patikák polcaira kerülhet. Hosszú út vezetett idáig, ugyanis a történet 1975-ben kezdődött.

Ekkor a munkacsoport tagjai Peruban kirándultak, és egyikük fogfájástól szenvedett. A különítményt kísérő egyik bennszülött elmondta, hogy a szóban forgó növény rágása képes csillapítani a fájdalmat. Az Egyetemre való visszatérést követően az idegtudósok intenzíven tanulmányozni kezdték a növényt.

A szer lényegesen kedvezőbb mellékhatás-profillal rendelkezik, mint a jelenleg is forgalomban lévő nem-szteroid gyulladásgátló (NSAID) szerek. A kivonat alkalmazása már felmerült a 2-es típusú cukorbetegség gyógyításában is, mely a következő évek slágere lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +7 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult időre számíthatunk, késő délutántól, estefelé kezd el vékonyodni, szakadozni a felhőzet északnyugat felől. Eső, záporeső az ország keleti, délkeleti felén várható, az Északi-középhegység csúcsain havas eső, hóesés is előfordulhat. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon kísérik erős, viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható. Késő este többnyire -1 és +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra