Felfedezték a szervek növekedésének különlegességét

A University of Sussex tudósai felfedezték, hogy az egyes szervek alkotórészei különbözőképpen növekszenek, ha a test mérete megváltozik.

A Biology Letters folyóiratban megjelent tanulmányból (Differential scaling within an insect compound eye – Egy rovar összetett szemén belüli eltérő méretváltozás), kiderül, hogy a test szerveinek egyes részei képesek lehetnek különböző mértékben megváltoztatni a méretüket.

A sussexi tudósok megmérték a szem felületét 66 kis illetve nagy falakó hangyán, és ennek alapján létrehoztak szem „hőtérképeket”. Felfedezték, hogy amikor a hangyák testmérete megváltozott, a szemük különböző régiói eltérő mértékben növekedtek meg vagy mentek össze.

Dr. Jeremy Niven, az egyetem kutatója azt mondta, hogy a tudósok már több mint száz éve próbálták megérteni, hogy a szervek hogyan képesek elérni a megfelelő méretet a testünkben. „A szervek belső méretváltozásai továbbra is kevéssé ismertek, de eredményeink azt mutatják, hogy amikor a testünk mérete változik, a szervek különböző régiói és a sejtek többféle módon reagálnak, mint azt korábban gondolták" – tette hozzá.

Érdekes eredményt mutatott a hangyákon való kísérletezés

Craig Perl, a kutatás egy másik résztvevője szerint a mostani munka megalapozza azokat a jövőbeni vizsgálatokat, amelyek tisztázhatják a méretváltozás szerepét a szerv evolúciójában. Sok faj mutat lényeges különbségeket a szervek méretében és alakjában, amely a méretváltozás regionális különbségeiből fakadhat.

Szerinte elengedhetetlen, hogy továbbra is megpróbálják megérteni a szervek működési folyamatait, és azt is, hogy milyen kölcsönhatásban vannak egymással. Így segíteni lehet az állatoknak, hogy egészségesek maradjanak. Ha egy szervek vagy a sejtek belső alkotóelemei túl kicsik vagy túl nagyok, az jelentős következménnyel járhat az egész szervezet egészségére.

Forrás: Phys.org

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra