Fogyókúra újévi fogadalomként? Rossz ötlet

Az emberek tudatalatti késztetést éreznek a túlzott evésre, emiatt csak nehezen kerülhetik el a hízást, különösen télen - állítja az University of Exeter tanulmánya.

Nem bukkantak rá még olyan evolúciós mechanizmusra, amely segítene leküzdeni az édes, zsíros és egészségtelen étkezéseket, s ezzel elkerülhető volna a túlsúly - vélik a kutatók.

Újév napján a legrosszabb kezdeni a fogyókúrát

Ez a múltunkból következik, mert túlsúlyosnak lenni nem jelentett olyan komoly veszélyt a túlélés szempontjából, mint az alultápláltság. A késztetés, hogy megtartsuk a testzsírtömeget, télen erősebb, mert a természetben olyankor kevesebb a könnyen elérhető élelem. Ez megmagyarázza, hogy miért eszünk akkora elszántsággal karácsonykor, és az újévi fogadalmak ellenére általában miért nem sikerül fogyni.

A túlsúly legsúlyosabb következményei Norvég kutatók megtalálták a molekuláris magyarázatot arra, miért olyan káros a túlsúly: olyan krónikus gyulladásokat okoz a szervezetben, melyek miatt gyakoribbá válik például a stroke és a szívroham. Kattintson! A kutatók számítógépes modellezéssel már képesek megjósolni, hogy az állatok mennyi zsírt tárolnak, feltételezve, hogy a természetes szelekció tökéletes stratégiát adott a legegészségesebb testsúly fenntartásához. A modell megjósolja, hogy mekkora mennyiségű zsiradékot kell elraktároznia az állati szervezetnek, figyelembe véve a táplálék elérhetőségét és azt a kockázatot is, hogy egy ragadozó megölheti táplálékkeresés közben.

Nem érdemes télen kezdeni a fogyókúrát

Nem érdemes télen kezdeni a fogyókúrát A modell azt mutatja, hogy az állatoknak szükségük van egy meghatározott testtömegre, aminek a szükségtelen hízás és a testtömeg-vesztés között kell lennie. A szimulációk azt mutatták, hogy általában csak kis negatív hatással van az energiatárolásra, ha az optimális szinttől felfelé mutatkozik eltérés, azaz a finom falatok elfogyasztására érzett erősebb késztetés miatt a tudatalatti súlyellenőrzés ebben az irányban csődöt mond.

Dr. Andrew Higginson, a tanulmány vezetője szerint "azt várnánk, az evolúció felruházott bennünket a képességgel, hogy megállapítsuk, ha eleget ettünk. Ez a természetben így is lenne, de a modern élelmiszerekben rengeteg cukor és aroma van, ami megnöveli az evésre való késztetést. És nincs egy elég erős evolúciós mechanizmus, ami azt mondaná, hogy ennyi elég volt."

Hozzátette, hogy a modell azt is megmutatja, hogy az állatoknak a túléléshez fel kell szedniük megfelelő súlyt a táplálékszerzés szempontjából nehéz időszakok előtt. A hízás biztosíték a bekövetkező kockázat esetére, amikor nem lehet élelemhez jutni. Ez pedig télen a legvalószínűbb. Az elhízással leginkább sújtott nyugati emberek esetében ez legfeljebb az elmúlt néhány tucat évtizedben nincs így, márpedig ilyen rövid időszak nem írja felül a több tízezer éves evolúciót.

Az evolúciós modell tehát nem erősítette meg, hogy genetikai háttere volna egyesek elhízásának. Azt viszont megmutatja, hogy a szilveszteri fogadalmak ellenére miért újév napja a legrosszabb időpont egy fogyókúra kezdetének.

Forrás: Phys.org

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra