Háromszor jobb látás?

Kanadai kutatók új látásjavító módszerével örökre megszabadulhatunk a szemüvegtől, kontaktlencsétől, de még a lézeres látásjavító műtétektől is.

A bionikus lencse gyakorlatilag egy állandó kontaktlencse, amit az ember szemébe műtéttel helyeznek bele. A műtétet csak 25 év felett lehet elvégezni, ekkorra alakul ki ugyanis a szem végleges struktúrája - írja az Index .

A kutatók azt állítják, hogy a köznyelvben tökéletes látásnak nevezett 20/20-as látásnál (ami azt jelenti, hogy a szemész tábláján el tudjuk olvasni az alsó sort) háromszor élesebb látást ad a bionikus lencse. Valójában a 20/20 persze nem jelent tökéletes látást, ez az a határ, aminél gyengébb látást már szemüveggel szokás korrigálni, de sokan vannak, akiknek ennél jobb a szemük. Az ígéret, miszerint ezt háromszor haladja meg a bionikus lencse által adott sasszem, azt jelenti, hogy a szabványnál háromszor messzebbről is el tudjuk majd olvasni azt a bizonyos sort.

7 ok, amiért romolhat a látásunk

A kutatók nyolc éve dolgoznak a bionikus lencsén , eddig 3 millió dollárt öltek a kutatás-fejlesztésbe. Eredményeiket most az American Society of Cataract and Refractive Surgery orvosi szövetség kongresszusán mutatták be nagy sikerrel.

Az új bionikus lencsével háromszor jobban láthatunk

A műtét elvileg mindössze 8 percig tart, és a látásjavulás szinte azonnal jelentkezik. A technológia most az állatkísérletek fázisában van, a kutatók szerint nagyjából két évnyi további tesztelésre van szükség ahhoz, hogy engedélyezésre kész legyen. Hogy mennyire drága a beavatkozás, arról egyelőre kevés szó esett, de az, hogy a kutatók rögtön egy alapítványt is létrehoztak azok számára, akik nem engedhetik meg maguknak a műtétet , sejthető, hogy nem lesz olcsó.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra