Ilyen gondokkal küzdenek a népszerű emberek

Minél több barátja van valakinek, akivel bulizni jár, annál több alkoholt fogyaszt egy óra alatt, emiatt pedig megnő a súlyos májbetegségek kialakulásának esélye is - derítették ki kutatók.

A meglehetősen egyszerű kutatásban fiatal nőket és férfiakat kérdeztek ki a szórakozási szokásaikról. Összesen 200 svájci egyetemistát kértek meg arra, hogy vezessenek italozási naplót, az adatokat pedig az okostelefonjukon küldtek be a kutatóknak.

Az egyetemistáknak nemcsak az elfogyasztott italokat kellett feljegyezniük, hanem azt is, hogy éppen hányan voltak a társaságban. Úgy találták, minél nagyobb valakinek a társasága, a népszerűsége , annál több alkoholos italt fogyaszt el egyetlen óra alatt.

Egy táblázatból kiderül, hogy az állatkísérletek eredményeit emberre átszámítva, mennyi víz, kávé és alkohol járhat az emberek felénél végzetes következményekkel. Kattintson a részletekért! A nemzetközi, amerikai, svájci és holland szakemberek közreműködésével végzett kutatás eredményei között találhatjuk azt is, hogy a csak férfiakból álló társaságok tagjai gyorsabban részegednek le, mint azok, amelyekben csak hölgyek vannak.

Ennek oka egyrészt abban keresendő, hogy egy nagyobb társaságban egyszerűen több lehetőség van az ivásra, például több emberrel koccinthatunk, vagy többször fizethetnek helyettünk mások. A társaság miatt pedig azok is könnyebben gurítanak le néhány pohárral, akik egyébként nem szoktak inni. Végül, a bulizással összefüggő egyéb tevékenységek, mint a táncolás, vagy az ivós játékok, tovább fokozhatják az alkoholfogyasztást .

A népszerű emberek sokkal több alkoholt fogyasztanak

Az időzítésnek szintén fontos szerepe van: péntek vagy szombat este sokkal könnyedebben vesszük az alkoholizálást , hiszen másnap reggel nem kell munkába indulnunk. "Időnként olyan kutatásokat is érdemes elvégezni, amelyek egy-egy olyan dologgal kapcsolatosak, melyeket mindenki igaznak tart" - mondták a kutatás szerzői.

A University of California, a lausanne-i Addicition Research Institute és a nijmengeni Behavioural Science Institute szakemberei azt remélik, hogy a kutatási eredményei hozzásegíthetik az alkoholellenes csoportokat ahhoz, hogy hatékonyabb üzeneteket fogalmazzanak meg.

Az alkoholfogyasztásnak, különösen a rohamszerű ivászatnak számos negatív hatása van az egészségünkre. A kutatások szerint közel 200 súlyos betegség kialakulásában játszik szerepet az ivás, károsítja a májunkat , az agyunkat és a bőrünket. Az alkoholfogyasztás tehető felelőssé a mérgezések, autóbalesetek és erőszakos cselekedetek mintegy feléért. Azt is bizonyították, hogy hogy az alkohol fogyasztása lassítja a sebgyógyulást, fokozza a vérzést, és fogékonyabbá tesz a fertőzésekre is.

A kutatás eredményeiről az Addiction című szaklapban számoltak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra