Kórházak, ahol már robotok dolgoznak

Ez hát a sorsunk, robotok váltanak fel bennünket a munkahelyeken? A recepciósok szakszervezete még szem szervezett tüntetést a gépemberek ellen, de mindenesetre elgondolkodtató, hogy Pepper 20 nyelven ért.

Humanoid robot fogadja a pácienseket két belgiumi kórházban, a külön e célra kifejlesztett gépembereket már be is mutatták a liege-i La Citadelle klinikán.

Az 1,40 méter magas, rejtett kerekeken guruló, mellkasa előtt egy érintőképernyőt viselő, emberformájú Pepper robot 20 nyelven ismeri fel az emberi hangot, és képes különbséget tenni a férfi, a női és a gyermekhang között.

A 30 ezer euróért (9,4 millió forint) vásárolt robot a liege-i kórháznak csak az előcsarnokában igazítja útba a látogatókat, az ostendei AZ Damiaan klinikán azonban a szakrendelésekre is elkíséri a betegeket, ha azok akarják.

Az elmúlt évek robbanásszerű technikai fejlődése számos területen járt már előnyökkel: eredményesebb tudományos kutatásokat, jobb életminőséget, nagyobb átlagéletkort köszönhetünk ennek a fejlődésnek a Föld számos országában. Részletek!

A Zora Robotics szakemberei szerint ezek a világon az első robotok, amelyek egy egészségügyi intézményben recepciósként segítik a személyzet munkáját. A Pepper-típusú humanoid robotok más változatait már kipróbálták japán és francia áruházakban.

A kórházi robotok alkotóelemeit Ázsiában gyártják, de Franciaországban szerelik össze, és a Zora Robotics belga cég fejlesztett ki hozzájuk speciális, a kórházi recepciós feladatköréhez igazodó szoftvert. A Pepper-robotcsalád kisméretű, mindössze 57 cm magas tagjai szerte a világban már mintegy 300 kórházban, utógondozóban és idősotthonban segítik az ápolók munkáját. A belgiumi kórházak az elsők, ahol nagyobb testvéreik recepciós feladatot látnak el.

Forrás: MTI/ Vice.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra