Meglepő gyógyszer segíthet rákosokon

A rákgyógyszerek fájdalmas mellékhatásait orvosolni lehet egy hatóanyaggal, amelyet eredendően a jetlag enyhítésére használnak - derült ki egy brit kutatásból. Ez az anyag pedig nem más, mint a melatoninhormon.

Mi a jetlag? Részletek itt.

Az Edinburgh-i és Aberdeeni Egyetem tudósai kutatásaik során a kemoterápia által előidézett neuropátiás fájdalomra (angol rövidítéssel: CINP) összpontosítottak, amely bizsergéssel és fájdalomérzettel jár, valamint csökkenti a testhőmérsékletet. A tünetek olykor annyira súlyosak lehetnek, hogy már korlátozzák a betegek kezelhetőségét. Az életminőséget is rontó CINP a kemoterápiában részesülő páciensek közel 70 százalékát érinti.

Olyan mindennapi tevékenységek is okozhatnak fájdalmat az érintettek számára, mint például egy ing begombolása vagy a mezítláb járás, sőt ezek a panaszok akár a rákból való kigyógyulás után is fennmaradhatnak, emiatt pedig egyes betegek képtelenek visszatérni korábban megszokott életvitelükhöz. "Ezen a téren sürgősen új terápiákra van szükség, ezért igyekszünk minél hamarabb megvizsgálni, hogy a biztató laboratóriumi eredmények miként lehetnek a betegek közvetlen hasznára" - mondta el Lesley Colvin, az Edinburgh-i Egyetem professzora.

A melatonin a jetlag mellett a kemoterápia okozta fájdalom enyhítésére is alkalmas lehet
A melatonin a jetlag mellett a kemoterápia okoztafájdalomenyhítésére is alkalmas lehet

A melatonin pozitív hatását patkányokkal végzett vizsgálatok során mutatták ki. A szakértők szerint az így kapott eredmények segíthetnek abban, hogy a tudósok jobban megértsék a kemoterápia fájdalmas mellékhatásainak enyhítésére szolgáló módszereket. Az erről szóló beszámolót a Journal of Pineal Research című folyóirat tette közzé.

A tanulmány kimutatta, hogy a kemoterápia előtt adott melatonin korlátozza az idegsejtekre gyakorolt káros hatásokat és a fájdalom kialakulását. Mivel a hatóanyag nem szüntette meg a fájdalmat, ha a CINP már kialakult, ezért a lehetséges előnyök inkább a megelőzésben mutatkozhatnak meg, mintsem a gyógyításban. A vizsgálatok kimutatták, hogy a melatoninnal folytatott kezelés nem befolyásolja a kemoterápia hatékonyságát az emberi emlő- és petefészekrákos esetekben.

"Az eredmények szerint a melatonin - az idegsejt-mitokondriumok védelme által - képes megakadályozni a CINP kialakulást. A következő lépés most, hogy meghatározzuk a melatonin hatását más olyan fájdalmak esetén, amelyeket szintén mitokondriális károsodás okoz" - fejtette ki a projekt kutatóorvosa, Carole Torsney.

Forrás: medicalxpress.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra