Megszűnik egy népszerű tejfajta

Az Európai Bíróság szerdai döntése alapján csak az állati eredetű tejtermékeket lehet tejterméknek hívni. Megszűnik például a szójatej megnevezés is.

Az Európai Bíróság szerdai döntését követően eltűnhetnek a polcokról az olyan nevek, mint a szójatej, a rizstejszín vagy a növényi sajt - hívja fel a figyelmet az Eurológus . Az EU-s intézmény ugyanis úgy határozott, hogy tejterméknek csupán az állati eredetű termékeket szabad nevezni.

A tej a mondás szerint erő és egészség: többek között fehérjét szállít, és erősíti a csontokat. De egyes kutatók szerint rendszeres fogyasztása hatással lehet a genetikai örökségünkre is, és növeli olyan súlyos betegségek kialakulásának kockázatát, mint a cukorbetegség vagy a rák. Mi az igazság? Cikkünkben a válasz!

Mi lesz a disznósajttal?

A Bíróság egy 2013-as uniós rendelettel magyarázza döntését, amelyben ez szerepel: "A 'tej' kizárólag az egy vagy több fejésből nyert rendes tőgyváladékot jelenti, hozzáadás vagy kivonás nélkül." Ez a rendelet pedig kizárja az összes növényi alapú terméket, amelyet ma a boltok polcain még tejtermékként találhatunk meg. A vajra, a sajtra vagy a joghurtra nézve hasonlóan szigorú ez a szabály. A rendeletet szinte minden tagállam megszavazta, csupán Németország mondott rá nemet, az Egyesült Királyság pedig tartózkodott.

Az EU-s rendelet szerint a szójatej nem minősülhet tejterméknek
Az EU-s rendelet szerint a szójatej nem minősülhet tejterméknek

Jelentősen bonyolítja a helyzetet, hogy különböző nyelveken más-más termékek kerültek a listára. A bírósági ítélet is kiemeli, hogy hiába van köztük például a rizstejszín franciául, angolul nincs ott. E logika szerint a magyar disznósajt is ismeretlen a külföldi nyelveken, egyúttal nyilvánvalóan nem sok köze van a hagyományos sajtokhoz. A szabály alól hoztak kivételeket, de magyarul csak a kókusztej került be közéjük a tejhelyettesítők közül.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra