Megvan, miért eszünk többet, ha alkoholt iszunk

Csak akkor érdemes fogyásról ábrándozni, ha ehhez az ivás abbahagyása is társul. Az alkohol ugyanis megtöri az elszántságot, és nincs, ami akadályt állítana a nassolás útjába.

Korábbi tanulmányok már összekapcsolták a túlzott alkoholfogyasztást és a hízást, de a jelenlegi kutatás szerint az alkohol sok kalóriát tartalmaz , közvetlenül hozzájárul a súlygyarapodáshoz, de az is valószínű, hogy közvetett hatása is lehetnek a testtömeg gyarapodására.

A 2013-as Nemzetközi Májkongresszuson elhangzó előadás felfedte, hogy az alkohol és a magas testtömeg együttese hatványozott kockázatot jelent a májbetegségek szempontjából. Kattintson a részletekért! A Liverpooli Egyetemen készült kutatás során véletlenszerűen 60 egyetemista lányt kértek meg, hogy igyon vodkából és a diétás limonádéból kevert italt, vagy egy alkoholmentes italt, amelyet úgy manipulálták, hogy illata és íze alkoholtartalomra utaljon. A résztvevőket ezután felkérték, hogy töltsenek ki egy élelmiszerek iránti vágyról szóló kérdőívet, amely a gátlás kontrolljának szintjét volt hivatott mérni. Kék, piros, sárga, és zöld színnel írt szavakat kellett elolvasniuk a képernyőn, és hangosan kimondaniuk, hogy milyen színnel írták a kifejezéseket. Végül, akik elvégezték a feladatot, annyi csokis süteményt ehettek negyedórán át, amennyit csak akartak.

Kiderült, hogy, akik vodkát ittak, rosszabbul teljesítettek a színes teszten, mint a placebo-csoportban lévők, illetve a bevodkázók több sütit ettek. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a süteményfogyasztás és a színes teszten mutatott teljesítmény fordított arányban áll, azaz megerősítették a régi sejtést, hogy az önkontroll szintje és az alkohol okozta egészségtelen táplálkozás összefügg.

Alkoholfogyasztás után jobban kívánjuk az ételt

Ugyanakkor a tanulmány megállapításai nem igazolhatók vissza azoknál a nőknél, akik úgynevezett „visszafogott evők”, azaz azoknál, akik korlátozzák kalóriafogyasztásukat súlyuk fenntartása vagy csökkentése érdekében. A tanulmány vezető szerzője, Paul Christiansen, az egyetem pszichológusa szerint ez azért lehet, mert a nagyon visszafogott evők magasabb szinten kontrollálják táplálkozási szokásaikat, és több energiát fektetnek abba, hogy ellenálljanak az élelmiszereknek.

Az élelmiszer utáni sóvárgásról szóló kérdőívek alapján a kutatók megállapították, hogy az alkohol nem volt hatással az éhségre vagy a sütemények elfogyasztására irányuló aktuális vágyra, hanem arra lehet következtetni, hogy az alkohol miatt csökkenő önkontrollnak van köze a súlygyarapodáshoz, ami megfelel több korábbi tanulmány megállapításainak.

A tanulmány végül megállapítja: „ezek az eredmények rávilágítanak az alkoholfogyasztás szerepére a súlygyarapodásban, amit azonban szükséges tovább vizsgálni.”

Forrás: Medical Daily

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra