Messzebb juthatnak a baktériumok, mint hitték

Japán tudósoknak sikerült igazolniuk a "pánspermia elméletet", miszerint az egyszerű életformák, egyes baktériumok képesek eljutni egyik bolygóról a másikra és túlélik a világűr szélsőséges körülményeit.

Bár hajlamosak vagyunk magunkat, vagyis az embert tartani az evolúció csúcsának, időről időre emlékeztet minket a természet, hogy az élet egyszerűbb formái is elképesztő dolgokra képesek. Mi például felszerelés nélkül nem tudunk létezni a világűrben, de mint kiderült, a baktériumok igen. A Frontiers in Microbiology folyóiratban megjelent tanulmány szerint kutatók nemrég a radioaktivitásnak legjobban ellenálló Deinococcus radiodurans baktériumot a Nemzetközi Űrállomáson kívül helyezték el, 400 kilométernyire a Földtől. A világűr szélsőséges körülményeinek, nagy hőingadozásnak kitéve, erős UV-sugárzásban három évvel később is életben voltak a mikroorganizmusok.

Ez várna ránk, ha elhagynánk a Földet Sokan álmodoznak arról, hogy a Föld körül keringenek egy űrhajóban, esetleg eljutnának a Holdra, vagy netán még távolabb. Ám valójában ez nem is annyira élvezetes dolog. Egy hosszabb űrutazás komoly egészségügyi problémákat okozhat. Részleteket korábbi cikkünkben olvashat.

"A laboratóriumban végzett különféle kísérletek miatt tudtam, hogy túléli a baktérium, de amikor tényleg élve tért vissza, megkönnyebbültem" - mondta el Jamagisi Akihiko, a tanulmány szerzője és a tokiói Gyógyszerészeti és Élettudományi Egyetem emeritus professzora. A kutatócsoport következő lépésként hasonló kísérletet akar végrehajtani a Van Allen sugárzási övön kívül is, ahol még nagyobb sugárzásnak lennének kitéve a baktériumok.

A kutatás eredményei akár arra is utalhatnak, hogy az élet nem a Földön kezdett kialakulni. Fotó: Getty Images
A kutatás eredményei akár arra is utalhatnak, hogy az élet nem a Földön kezdett kialakulni, a baktériumok más bolygóról vándoroltak át ide. Fotó: Getty Images

A Marson kezdődött az élet?

Hozzátette azt is, hogy eredményeik a Mars-utazást is előbbre vihetik és érdekes lehetőségeket vetnek fel. "Mindenki úgy gondolja, hogy az élet a Földön kezdődött, de az új eredmények azt mutatják, hogy más bolygókon is keletkezhetett az élet" - mutatott rá Jamagisi. A tudósok ugyanis úgy vélik, hogy több mint három milliárd évvel ezelőtt a Mars sokkal melegebb volt, mint manapság, a bolygó felszínén folyók és tavak is voltak és a körülmények kedvezőek voltak az egyszerű mikrobiális élet kialakulásához.

A Marssal kapcsolatos kutatások új lendületet kaptak, miután az Egyesült Államok, Kína és az Egyesült Arab Emírségek is gyors egymásutánban ember nélküli űrexpedíciókat indított idén a vörös bolygóhoz. A szondák újabb hulláma egyfelől az élet nyomait kutatja, másfelől a jövendőbeli űrhajósok számára készíti elő a landolást a vörös bolygón.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra