Milyen betegségeket gyógyított meg Jézus?

Jézus - a Biblia beszámolója szerint - számtalan embert gyógyított meg, méghozzá súlyos vagy (akkoriban mindenképpen) gyógyíthatatlan kórban szenvedőket. A leírt események egy része nyilvánvalóan csodákról szól, de vajon valós orvosi teljesítményeket is megőrzött a szentírás?

Augustus korában a római birodalom egyik legrettegettebb fertőző betegsége a lepra (bélpoklosság) volt, amely ellen semmiféle hatékony ellenszert nem ismertek. A kór hosszú éveken át rendkívüli testi, lelki gyötrelmeknek és társadalmi kirekesztettségnek tette ki áldozatait. Ha ettől valakit megszabadítottak, akkor ez nemcsak az érintett, de környezete számára is igazi csodának számított. Hiszen egy "élőhalott" visszakapta az életét. Aki mással ilyet tudott tenni, hamarosan nagy hírnévre, csodálókra és követőkre tehetett szert. Így az, hogy Jézus bélpoklosokat gyógyított, nagyon is logikus cselekedet volt. Az alkalmazott gyógyítási módszerről az írás nem szól, csak arról tudósít például, hogy Jézus elküldött tíz leprást a papokhoz, hogy mutassák meg magukat. Amíg oda tartottak, megtisztultak.

Jan Luyken metszete, Jézus meggyógyítja a vakot (Phillip Medhurst gyűjtemény)
Jan Luyken metszete, Jézus meggyógyítja a vakot (Phillip Medhurst gyűjtemény)

Hasonlóan csodás gyógyulást ért el bénáknál is. Egyik esetben a bénát úgy juttatták a színe elé, hogy kibontották a ház tetejét, és a nyíláson át eresztették le a beteget, akit Jézus arra szólított fel, hogy bízzon, és bocsánatot nyernek a bűnei. De a beteg csak káromkodott válaszul. Jézus azt válaszolja, hogy az Emberfiának hatalma van a Földön a bűnök megbocsátására, majd felszólította a beteget: "Kelj föl, vedd az ágyadat, és menj haza!". Ő pedig felkelt, és hazament.

Több halottat is feltámasztott, de a leghíresebb Lázár esete lett. Mikor Jézus elért Lázár sírjához, a férfi már négy napja halott volt. Mielőtt kiadta volna az utasítást a sírt lezáró kő elhengerítésére, többek között kijelentette Mártának, Lázár testvérének: "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog..." Majd imádkozott, aztán bekiáltott a sírba: "Lázár, jöjj ki!" És a halott pólyákba csavarva kijött. A csodát sok zsidó látta, így az eset Kaifás főpapig jutott. E csoda miatt döntöttek úgy a papok, hogy megölik Jézust, mert féltek, hogy az egész népre pusztulást hoz.

Jézus vakok szeme világát is visszaadta. A jerikói vak például így szólította meg Jézust: "Dávid fia, Jézus könyörülj rajtam." A zsidó hagyomány szerint azokat lehetett Dávid fiának szólítani, akik a nagy király vér szerinti leszármazottai voltak, akikből királyok lehettek - vagy a Megváltót, a Messiást, akit ugyancsak Dávid leszármazottjaként vártak. Jézus pedig így válaszolt: "Láss! Hited megmentett."

A megváltónak nem volt szüksége rá, hogy fizikai kontaktust létesítsen azzal, akit meg kívánt gyógyítani. Távgyógyításra a legismertebb példát akkor adta, amikor meggyógyította a kafarnaumi százados szolgáját. A szolga otthon betegeskedett, és rettenetes kínokat állt ki. A százados arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg. Jézus el akart menni hozzá, de a százados azt mondta neki, hogy "nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám!". Jézus erre kijelentette kísérőinek, hogy Izraelben nem látott ekkora hitet. A századosnak pedig azt mondta: "Menj, legyen úgy, ahogy hitted!". A szolga pedig abban az órában meggyógyult.

Csodás gyógyuláshoz kapcsolódik az ereklyék gyűjtésének szokása is. Egy vérfolyós asszony Jézus tudtán kívül hátulról megérintette a ruháját, és meggyógyult. Ez teremtette meg a precedenst, hogy a hívők Jézus ereklyéit gyűjtsék, hiszen csodatévő erőt tulajdonítottak ezeknek.

Utolsó gyógyítása azért vált híressé, mert szombaton történt, amikor a zsidó hagyomány szerint nem szabad munkát végezni. De Jézus egyértelművé tette, hogy a gyógyítás nem tartozhat e szabály alá, és meggyógyított egy vízkóros embert.

Egy új eszköz, amely képes megtanítani az agynak, hogyan alakítsa a hangokat képekké, remek alternatívája lehet a vakok és gyengénlátók kezelésére alkalmazott sokkal invazívabb módszereknek. Részletek!

Jézus gyógyításairól orvosi értelemben e példák alapján világos, hogy nem lehet beszélni, mert nem művelt orvosi eljárásokat. Sohasem használt gyógyszereket , és nem vette igénybe orvos segítségét. Isten és a beteg között ugyanis nincs szükség közvetítőre, a gyógyítás közvetlenül történik a hit által. Így ha orvosnak nem nevezhető is, Jézus korának egyik leghatékonyabb gyógyítója volt, amennyiben a Biblia szavai megfeleltek a történteknek. Biztosan állíthatjuk azonban, hogy a gyógyulásba vetett hit rendkívül sokat javíthat a beteg állapotán, olykor élet és halál között dönt. Aki akaraterejének, hitének köszönhetően kigyógyul egy súlyos kórból, méltán érezheti igaznak Jézus szavait: "Hited megmentett!"

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra