Nem véd a bajtól a vörös madzag

Abszurdnak tűnhet, mégis fontos tisztázni: a bal csuklóra kötött piros madzagnak semmiféle pozitív hatása nincs szervezetünkre, nem véd meg betegségektől, és védőoltások helyett sem alkalmazható.

"Tégy egy Vörös Fonalat a bal csuklódra, úgy működik, mint a modern orvostudomány vakcinái!" - javasolja néhány kétes információkat feldolgozó oldal. A módszernek természetesen semmi tudományos alapja nincs, akármilyen minőségű és színű madzagot köthetünk a csuklónkra, semmilyen módon nem befolyásolhatjuk vele egészségi állapotunkat. A Ködpiszkáló legújabb bejegyzésében hívta fel a figyelmet az interneten terjedő abszurd módszerre.

Semmitől nem véd a "varázsfonal"

A Kabbala tanaira hivatkozó "gyógymódról" az alábbiakat írták: a bal csukló körül viselve a vörös fonal ugyanazon az úton működik, ahogy a modern orvostudomány vakcinái. "Amikor valamilyen betegség ellen oltást kapunk, a betegség egy gyengült vírustörzsét a vakcinán keresztül kapjuk meg. A lelket is hasonló technikával tudjuk immúnissá tenni (...) A Vörös Fonalat sajátos módon a bal csuklónkra kötve, megvédjük magunkat a bármilyen felénk irányuló ártalmas negativitástól" - írják. A Kabbala szerint a színeknek speciális frekvenciái vannak, a vörös pedig a veszély színe. Mivel pedig a cikk szerint az energia a test bal oldalán hatol be, a vörös szalagot is a bal csuklóra kell felkötni, így meggátolható, hogy a negatív energiák a testbe hatoljanak.

A bal csuklóra kötött piros madzagnak semmiféle pozitív hatása nincs az egészségünkre
A bal csuklóra kötött piros madzagnak semmiféle pozitív hatása nincs az egészségünkre

Erre a fonalra pedig az előírásoknak megfelelően hét csomót kell kötni, egy-egy csomó ugyanis "azt a hét spirituális dimenziót jelképezi, amely a jelen valóságunkkal van összeköttetésben". A szöveg kiemeli még, hogy olyan személy kösse fel a fonalat, aki aki szeret minket, és akiben mi is mélyen megbízunk. Miközben pedig felteszi, mi "a Gonosz Szem örök távol tartását kérhetjük a Fénytől".

Természetesen színtiszta abszurditás, hogy a vörös fonál megvéd a betegségektől, mindez pedig fokozható, ha azt állítjuk, hogy úgy működik, mint a modern orvostudomány vakcinái. Ugyanis sehogy nem működik - olvasható helyesen a Ködpiszkáló blogon. Az ehhez hasonló, a nyugati orvoslás minden eddigi alapvetéseivel szembemenő varázspraktikák terjesztése pedig nem csak a rosszul tájékozott olvasót veszélyezteti. Gyermekét is súlyos egészségi kockázatnak teheti ki, ha ilyen cikkeket olvasva úgy dönt, hogy a kötelező oltások helyett egy darab piros fonállal védené meg gyermekét például a tetanusztól vagy a gyermekbénulástól .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra