Orvosi Nobel-díj: fonalférgek és malária

A fertőző betegségek kutatása területén elért eredményeiért William C. Campbell ír, Omura Satosi japán, illetve Juju Tu kínai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.

Fertőző betegségek kutatásáért hárman kapják az orvosi Nobel-díjat. Az illetékes bizottság indoklása szerint William C. Campbell és Omura Szatosi a malária elleni küzdelemben elért eredményeit díjazták. Tu egy, a kínai hagyományos gyógyászatban láz- és gyulladáscsökkentőként már régóta használt növény maláriaellenes hatását igazolta. A Nobel-bizottság magyarázata szerint a három díjazott tudós olyan betegségek ellen dolgozott ki kezeléseket, melyek világszerte emberek tízmillióit érintik.

Az Artemisia annua hatásos a malária ellen

A Campbell és Omura által felfedezett hatóanyag segítségével radikálisan sikerült visszaszorítani olyan betegség előfordulását, mint a folyami vakság és a nyirokfilariázis, de az Avermectin az élősködők által okozott egyéb betegségek ellen is hatékonynak bizonyult.

A két tudós által vizsgált paraziták a népesség harmadának szervezetében megtalálhatók, és különösen gyakoriak Fekete-Afrikában, Dél-Ázsiában, valamint Közép- és Dél-Amerikában. A folyami vakság a szaruhártya gyulladásos megbetegedése, amely végül a látás elvesztéséhez vezethet. A limfatikus filariázis több mint százmillió embert sújt és tünetei között van a nyirokcsomók fájdalmas, gyulladásos duzzanata. Súlyosabb esetben elefantiázis , vagyis a láb, a kar vagy a herezacskó nagyfokú duzzanata alakul ki.

Kutatásai során Omura Szatosi mikrobiológus a talajban élő Streptomyces baktériumokkal végzett kutatásokat és izolált, majd tenyésztett ki olyan törzseket, amelyeket hasznosnak vélt a kórokozók elleni küzdelemben. Ezek egyike lett a Streptomyces avermitilis, az Avermectin forrása: ezt a törzset tovább vizsgálva fedezte fel ugyanis William C. Campbell a Streptomyces avermitilis hatékonyságát. Az Egyesült Államokban dolgozó tudós állatoknál kimutatta, hogy a baktérium legyőzi a parazitákat.

Az Avermectin kémiai módosítás után még hatékonyabb lett, és átnevezték Ivermectinre. Később ezt a gyógyszert vizsgálták embereknél az élősködők okozta betegségek elleni harcban. Omura és Campbell felfedezései együttesen a gyógyszerek egy olyan új generációjának megalkotásához vezettek, amelyek rendkívüli hatékonysággal győzik le a paraziták okozta betegségeket.

A kínai Juju Tu a hagyományos gyógynövénykezeléshez fordult, hogy új terápiákat keressen a malária gyógyítására. A maláriafertőzött állatok kezelésére használt gyógynövények hatalmas tárházából az artemisia annua növény bizonyult ígéretesnek, ám az eredmények nem bizonyultak konzekvensnek, ezért Tu a ősi kínai szakirodalmat tanulmányozva egy általa kifejlesztett tisztítási folyamat segítségével sikeresen vonta ki az Artemisa annua aktív összetevőjét.

Tu volt az első tudós, aki kimutatta, hogy ez az összetevő, amely később Artemisinin nevet kapta, igen hatékony a malária parazita ellen mind a megfertőzött állatokban, mind az emberekben. Az artemisinin a malária elleni hatóanyagok egy új osztályát képviseli, amely gyorsan öli meg a maláriaparazitákat kifejlődésük korai szakaszában, ez magyarázza példátlan erejét a súlyos malária fertőzések kezelésében.

A malária évente mintegy 200 millió embert fertőz meg. Az Artemisinint a világ minden malária sújtotta vidékén használják. Ha kombinált gyógykezelésben alkalmazzák, több mint 20 százalékkal csökkenti általánosan a betegség miatti elhalálozást és több mint 30 százalékkal gyermekek esetében. Ez egyedül Afrikában több mint százezer élet megmentését jelenti.

Az Avermectin és az Artemisinin forradalmasította az élősködők okozta betegségekben szenvedők gyógykezelését. Campbell, Omura és Tu átalakíttta ezen betegségek gyógyítását. Felfedezéseik globális hatása és jótéteménye az egész emberiség számára felbecsülhetetlen.

Az írországi Rameltonban 1930-ban született William C. Campbell a dublini Trinity College-ban diplomázott 1952-ben. Az amerikai Wisconsin Egyetemen folytatta PhD-tanulmányait. 1957-1990 között a Gyógyászati Kutatások Merck Intézetének kutatója, 1984-1990 között szenior kutatója és fejlesztési, vizsgálati igazgatója volt. Jelenleg a New Jersey-i Drew Egyetem emeritus kutatója.

Omura Szatosi 1935-ben született Jamanasi prefektúrában. 1968-ban szerezte diplomáját a Tokiói Egyetemen gyógyszertudományokból és 1970-ben kémiából PhD-zett. 1965 és 1971 között a japán Kitaszato Intézet kutatója, 1975 és 2007 között professzora volt. 2007-tól az egyetem emeritus professzora.

Juju Tu 1930-ban született Kínában. A Pekingi Orvosi Egyetemen szerzett gyógyszerész diplomát 1955-ben. Különböző tudományos fokozatokban 1965-től a hagyományos kínai orvoslással foglalkozó akadémia munkatársa.

A kitüntetéssel 8 millió svéd korona (mintegy 266 millió forint) jár, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra