Piros lével őrizhető meg a szellemi frissesség

A Wake Forest Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a napi rendszerességgel elfogyasztott céklalé felnőttek esetén növeli az agy véráramlását, így gátolja a demencia kialakulását.

A Nitric Oxide: Biology and Chemistry online számában megjelent vizsgálatban Daniel Kim-Shapiro és munkatársai a vérnyomást csökkentő hatású céklaital agyi keringésre való hatását vizsgálták. Az agyban vannak vérrel kevésbé átjárt területek, melyek kiemelten veszélyeztetettek a hanyatlási folyamatok kialakulásának szempontjából.

A cékla, a zeller, a káposzta, a spenót és a fejes saláta nagy mennyiségű nitrátot tartalmaz, az ételek nitráttartalmát pedig a szájban élő baktériumok nitritté alakítják. A kiinduló feltételezés szerint a nitritek tágítják a vérereket, hozzájárulva az oxigénben szegény szövetek jobb vérellátásához. A vizsgálatban azt vizsgálták, a bevitt nitráttartalom négy napig miként befolyásolja 14 hetvenéves egyén agyműködését. A résztvevők tízóraira nitrátban gazdag, illetve szegény ételt fogyasztottak - a nitrátért a céklalé volt felelős -, ezután egy órával MRI segítségével mérték az agy véráramlását. Vérből ellenőrizték a nitritszint emelkedését mind a vizsgálat előtt, mind utána. A teszt a céklaital hatására szignifikáns véráramlás-növekedést mutatott ki.

A kutatók szerint az eredmény mindenképp megfontolandó a szellemi képesség megőrzése céljából, épp ezért a jövőben egy céklaalapú üdítőital fejlesztését tűzték ki célul.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra