Szívműtét: teliholdkor érdemes elvégezni

A Rhode Island Kórházban végzett megfigyelés szerint azok az emberek, akik teliholdkor esnek át szívműtéten, különösen akut aortadisszekció miatti beavatkozáson, lényegesen alacsonyabb halálozási rátát, valamint gyorsabb felépülést mutatnak.

A megfigyelést a természeti jelenségek orvosi beavatkozásokra gyakorolt hatásának, valamint az azt követő kórházi felépülést befolyásoló tényezőinek vizsgálatára kezdeményezték, különös tekintettel a szívet érintő operációkra.

A következő telihold augusztus 21-én lesz. folyóiratban megjelent tanulmány szerzője. "A vizsgálat során az aorta disszekciós betegekre koncentráltunk és azt találtuk, hogy lényegesen csökkent a beavatkozás során a halálozási arány a teliholdkor végrehajtott műtétek esetében. Emellett jelentősen csökkent a betegek felépülési ideje is.” Aorta disszekció akkor jön létre, amikor a mellkasi fő verőér falán hasadás alakul ki. Ennek hatására vér ömlik közvetlenül az érfalba. A sérülés erős fájdalommal jár, és amennyiben nem kerül sor sürgős operációra, minden esetben halálos kimenetelű. A kutatók a természet ebbéli jelenségének hatásait az aorta disszekciós és bypassműtétes betegek esetében tanulmányozták. A Hold aktuális állásával kapcsolatban mindkét esetben kimutatható volt a telihold jótékony hatása mind a műtétekre, mind pedig a felépülésre. Dr Sellke elmondta, hogy ugyan sajnos nem minden esetben lehet ezeket az operációkat telihold idejére időzíteni, ám a környezet és a természet jelenségeinek műtétekre, betegségekre és felépülési időkre gyakorolt hatásának jobb megismerése és megértése segít abban, hogy egyre hatékonyabb és jobb ellátást tudjanak a betegeknek biztosítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra