Tényleg sokkal jobban szeretik a kutyák a gazdájukat a macskáknál

Sosem szűnő vita a kutya- és macskatulajok között, hogy vajon mely házikedvenc szereti jobban a gazdáját. Most, úgy tűnik, tudományos választ kaphatunk erre: Dr. Paul Zak, a Claremont Graduate University kutatója ugyanis megmérte: a kutyák ötször jobban szeretnek minket, mint a macskák. Persze ez nem ennyire egyszerű: a válasz jóval komplikáltabb. Mint egy macska.

Zak kísérletében 10 kutyától és 10 macskától vett vérmintát kétszer: az emberekkel való foglalkozás előtt és után, a vérmintákon pedig oxitocintesztet végeztek.

A kutató elmondása szerint az oxitocin az a neurotranszmitter, amely a kötődéshez kapcsolódik – ha valaki fontos nekünk, közellétében ez az anyag termelődik az agyunkban. Akkor termelődik, amikor a szülők gyermekeikkel töltenek időt, illetve amikor amikor jó élményt élünk meg valakivel. A termelődés mértéke mértéke pedig függ a helyzet stresszességétől.

Izmaink a 30. életévtől kezdenek leépülni. Ez ellen egyelőre nem találtak hatékony terápiát. A legújabb kutatási eredményeknek köszönhetően ez most megváltozhat. A segítséget az oxitocin nevű hormon jelentheti, amely állatkísérletben már "bizonyított". Kattintson! Amikor egy idegennel töltünk el kellemesen némi időt, oxitocintermelésünk 15-25 százalék között van, ismerős esetében ugyanez 25 és 50 százalék, míg 50 százalék fölé csak akkor megy, ha olyasvalakivel vagyunk, akit tényleg szeretünk.

Zak kísérlete során a kutyáknál átlagosan 57,2 százalékos oxitocintermelést mért. Ez a kutató szerint azt jelenti, hogy a kutyánk tényleg szeret , bár ezt eddig is tudtuk. A kutatásból kiderülő érdekesség inkább az, hogy a kötődési hormont nemcsak a saját fajtájuk egyedeivel töltött idő közben, hanem az emberek esetében is termelik.

Tudományosan bizonyított: a kutyák jobban szeretik gazdáikat

A macskák nagyon máshogyan teljesítettek a teszten: felüknél nem is lehetett hormonszintet mérni, akiknél pedig igen, ott csak 12 százalék volt az átlagtermelés mértéke. Ez természetesen nem meglepő, hiszen a macskák nem olyan társas állatok, mint a kutyák és nagyon területvédők.

Csakhogy a labor, ahol a kutatásokat végezték, nemcsak steril, hanem a macskák számára teljesen ismeretlen volt, így a helyzet is stresstes volt számukra. A kutató szerint nagyobb hormonszintet mérhettek volna otthon, a megszokott környezetben.

Forrás: Huffington Post

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra