Vércsoport: tények és babonák

Az emberek többsége tudja, hogy léteznek különböző vércsoportok, és azt is, hogy érdemes tisztában lenni a sajátunkkal, mert ettől függ, kinek adhatunk és kitől kaphatunk vért. De a vércsoportokhoz számos további érdekesség, furcsaság és titok kapcsolódik

A vércsoportokat Karl Landsteiner osztrák orvos fedezte fel még 1900-ban megvilágítva, hogy a már egy ideje létező vérátömlesztések miért nem produkáltak minden esetben sikeres eredményeket.

A vérről azonban továbbra is rengeteg kérdés merül fel. Leginkább az, hogy miért is vannak különböző vércsoportok , és mire jók egyáltalán.

Arra már évszázadokkal ezelőtt rájöttek az orvosok, hogy segíthetnek a betegeken, ha friss vért juttatnak szervezetükbe, miközben a beteg vért eltávolítják. Kezdetben állatvérrel próbálkoztak, ami persze csúfos kudarccal végződött. De a próbálkozások az emberi vértranszfúzióval sem voltak túl gyakran eredményesek, éppen a vércsoportok miatt. Landsteiner ezért behatóan vizsgálni kezdte a különböző emberekből - köztük önmagából származó - vérmintákat, és rájött, hogy a vérsejtek egyes esetben tapadnak egymáshoz, máskor pedig nem.

Négy különböző vércsoport van: az A, B, AB és 0

Négy különböző vércsoport van: az A, B, AB és 0 Az összes kombinációt végigpróbálva, végül három csoportot (A, B, C) különített el, a C-t később 0-ra módosították. Később kutatók tovább tökéletesítették az osztályozást elkülönítve az AB vércsoportot. A huszadik század közepén pedig egy amerikai tudós, Philip Levine rájött, hogy létezik az Rh faktor és tovább bontotta a vércsoportokat Rh negatívra és pozitívra.

Landsteiner munkája, bár úttörő volt, de nem adott pontos választ arra, hogy mi a különbség a vérsejtek között, de már a kiváló mikroszkópoknak köszönhetően tudjuk, hogy a felszínükön lévő molekulák adják a különbséget. Az A és a B vércsoportú vérsejteken két rétegben találhatóak a különböző antigének, míg a 0-ás vércsoport csak H antigént tartalmaz, ezért lehet donor az összes vércsoportú ember számára. Ez azért fontos, mert az ember immunrendszere megszokja a saját vércsoportját, és ha másféle keveredik hozzá, annak halálos kimenetele is lehet.

A kutatók megállapították, hogy létezik az úgynevezett ABO gén, amely felelős a vérsejteken lévő második rétegű antigénekért, a 0-s vércsoport pedig egyszerű mutáció miatt alakulhat ki. Hogy miért van ez, az továbbra is rejtély. Annyi bizonyos, hogy különbség van a vércsoportok között, és egyes betegségek sokkal nagyobb veszélyeket rejtenek egyes csoportok számára. De az, hogy az evolúció során miért alakult ki ez a szelekció, még nem tisztázott - olvasható a Tech Insider cikkében .

Mivel pedig nincsenek egyértelmű tudományos válaszok, a tudománytalanok nyomultak be az üresen hagyott terültre.

Egy Peter D'Adamo nevű természetgyógyász például 1996-ban publikálta elhíresült könyvét "Egyél a vércsoportodnak megfelelően" címmel (Eat Right 4 Your Type). D'Adamo azt állította, hogy a vércsoportnak megfelelően kell táplálkozni, hogy azt összehangoljuk az evolúciós örökségünkkel.

Mesebeli módszer a vércsoport meghatározására A Harry Potter és a Titkok Kamrája című filmben látható egyik jelenet ihlette meg az ausztrál tudósokat, akik egy különleges reakciójú gyorstesztet fejlesztettek ki a vércsoport meghatározására. Kattintson !

Vércsoportok, azt állította, "úgy tűnik, hogy már megérkezett a kritikus junctures az emberi fejlődés." D'Adamo szerint a 0-s vér a vadászó-gyűjtögető őseinkben alakult ki Afrikában a mezőgazdasági tevékenység hajnalán, a B vércsoport pedigi 10- 15 ezer évvel ezelőtt jött létre a himalájai felföldön. AB típus pedig az A és B modern keveréke.

Ezekből a feltételezésekből D'Adamo azt a következtetést vonta le, hogy a vércsoport határozza meg, milyen ételt kellene ennünk. A mezőgazdaság-alapú A típusú vérrel például vegetáriánusnak kell lenni. Az ősi vadászok 0-s vércsoportja a húsban gazdag étrendet kívánja, de nem passzolnak hozzá a gabona- és a tejtermékek. A könyv szerint azok az élelmiszerek, amelyek nem felelnek meg az adott vércsoportnak, antigéneket tartalmazván mindenféle betegséget okozhatnak. D'Adamo diéta ajánlott, hogy a fertőzéseket csökkenteni lehessen, le lehessen fogyni, harcolni lehessen a rákkal és a cukorbajjal, s lelassuljon az öregedés folyamata.

D'Adamo könyvét 7 millió példányban adták el, és lefordították 60 nyelvre, ami valóságos robbanást indított el a vércsoportdiéta piacon. Nem csoda, ha a betegek gyakran kérdezik meg az orvosukat, hogy van-e, illetve mi a haszna az efféle diétának?

Mindazonáltal az egyes vércsoportok nem teljesen semlegesek az egyes betegségekkel szemben. Az A vércsoport például nagyobb kockázatot jelent bizonyos ráktípusoknál, vagy a himlőfertőzésnél, a szívbetegségeknél vagy a súlyos maláriánál. Más vércsoportoknál más betegségek mutatnak erősebb fenyegetést. A másik oldalról nézve egyes vércsoportoknál kisebb kockázat bizonyos betegségek elkapására. Kevin Kain, a University of Toronto kutatója és kollégái például azt vizsgálják, hogy a 0-ás vércsoportú emberek miért vannak jobban védve a súlyos maláriától. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az immunsejtek könnyebben felismerni a fertőzött vérsejteket, ha 0-s csoportba tartoznak.

Még meglepőbb, hogy olyan betegségek is statisztikus összefüggést mutatnak a vércsoportokkal, amelyeknek semmi közük a vérhez. Például a norovírus fertőzés, amely hajókon szokott csúnya hasmenéses járványokat okozni, más mértékben érinti a különböző vércsoportú embereket. A megoldást talán az adja, hogy nem csak a vérsejtek termelnek vércsoport-specifikus antigéneket, hanem az érfalak sejtjei, a légutakban lévő sejtek, a bőr- és hajsejtek. Sok embernek a nyálából is kimutathatók a vércsoportnak megfelelő antigének. A norovírusok valószínűleg jobban megtapadnak azokon a sejteken, amelyeknek antigénjeihez jobban illeszkednek a kórokozó fehérjéi.

A tudománynak még számos hasonló, a vércsoporttal kapcsolatos rejtélyt kell feltárnia. Amíg ez meg nem történik a D'Adamóéhoz hasonló tudományosnak álcázott elméletek és fejtegetések újra és újra felbukkannak, mint a norovirus az óceánjárókon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra