Versenyben a világ legszebb egészségtudományos fotói

A 2016-os Wellcome Image Awards tudományoskép-pályázatot tavaly novemberben indította útjára a zsűri, és a nyerteseket most hirdette ki. A közönségdíj sorsa azonban még nem dőlt el, érdemes szavazni.

A Wellcome Image Awards éves versenye idén 15. alkalommal gyűjti össze a világ valószínűleg legjobb egészségtudományi képeit. A versenyen tudósok, klinikusok, művészek és fotóriporterek indulnak abban a reményben, hogy bekerülnek a díjazottak közé, ami ebben a műfajban a legnagyobb elismerésnek számít. A képkészítésre alkalmazott technikák igen változatosak, hiszen rajzokkal, festményekkel ugyanúgy lehet indulni, mint valós léptékű és mikroszkópos fotókkal, röntgen- vagy MRI-felvételekkel.

A pályázat mögött egy világméretekben tevékenykedő független közhasznú alapítvány, a Wellcome Trust áll, amely elkötelezte magát az egészség javítása mellett, hiszen alapfilozófiájuk szerint a jó egészség teszi jobbá az életet. Ehhez az egyik sajátos útnak az orvostudományi képekkel való figyelemfelkeltést tartják.

E szervezethez tartozik a Wellcome Images, az orvosi képek egyik legnagyobb globális gyűjteménye és forrása. E képek témái a modern egészségügy orvosi és társadalmi történetétől kezdve az orvosbiológiai- és a klinikai orvostudományig terjed. Több mint 200 ezer kép, kézirat, ritka könyv, levéltári anyag, festmény, röntgenfelvétel, klinikai fénykép, pásztázó elektronmikroszkópos felvétel érhető el a Wellcome Images honlapján .

Hennatetoválás okozta allergiás reakció

A Wellcome Image Awards pályázatán résztvevő alkotóknak nagyon informatív, feltűnő és technikailag kiváló képeket kell benyújtaniuk, amelyek az orvosbiológiai tudományának fontos aspektusairól kommunikálnak. A verseny zsűrije ennek megfelelően a tudományos kommunikáció, az orvoslás és orvosbiológia komoly szaktekintélyeiből áll, akik arra törekszenek, hogy a tudományos képkészítés valóban kimagasló teljesítményeit díjazzák.

Fluoreszcein angiográfia az emberi szemről

A 2016-os versenyben győztes 20 képet hivatalosan március 15-én mutatják majd be, de a közönség szavazatait ezután tovább gyűjtik, s a szavazás csak augusztusban végén zárul le. Akik szavaznak, megnyerhetik a nekik legjobban tetsző kép nyomatát.

Fagyasztással fixált emberi őssejt pásztázó elektronmikroszkópos felvétele

A képek megtekinthetők a

A kedvencére .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra