9 jel, hogy valami nincs rendben

Kirepedezett a szánk széle, viszket a lábunk, sötét karikák vannak a szemünk alatt? Elsőre ártalmatlannak hangzanak, de sokszor arra utalnak, hogy szervezetünk korántsem működik olyan jól, mint gondolnánk.

Gond, ha csak derékra hízunk

Ha a tükör előtt vagy bevásárlás közben jövünk rá arra, hogy derékban már szélesebbek vagyunk, ideje mérőszalaghoz nyúlni. Ha ugyanis a derékkörméret nők esetében nagyobb, mint 80 centi, illetve férfiaknál 94 centi, az megnöveli a cukorbetegség, illetve az úgynevezett metabolikus szindróma kockázatát, ami jelentősen nagyobb lesz 88, illetve 102 centi felett. Az elhízás és a cukorbetegség kombinációja pedig fáradtsággal, koncentrációhiánnyal, gyakori vizelési ingerrel bonyolítja életünket, de hosszú távon a keringési rendszert és a látást is ronthatja. Rendszeres testmozgással és megfelelő étrenddel a probléma kiküszöbölhető.

Sárgás foltok a könyökön és a szemek körül

Ezen tünetek az úgynevezett xanthelasma nevű állapot hatására jönnek létre: a sárgás foltok zsírlerakódások és igen magas koleszterinszintet jeleznek. Ezt egyébként egy éhgyomorra végzett vérvizsgálat egyszerűen igazolja. Az étrend és a sport a magas koleszterinszint esetén is segíthet. A koleszterinnel azért kell vigyázni, mert kockázati tényezőnek számít szívroham és stroke esetén.

Sárgás foltok a könyökön és a szemek körül bajt jeleznek
A barnás, sárgás foltok a szemek körül bajt jeleznek

Sötét foltok a szemek alatt

Nemcsak a kevés alvás, hanem allergia is okozhatja ezt, valamint az is, ha gyakran vakarjuk orrunkat vagy szemeinket. Ha a probiotikumok nem enyhítik allergiás tüneteinket , utána kell járni, hogy mi okozza: por, atka vagy valami más.

Lábviszketés

Ha sokat úszunk vagy sok időt töltünk izzadt edzőruhában és - cipőben, ne csodálkozzunk azon, ha viszketni kezd a láb. A nedves környezet hatására lábunk érzékenyebb lesz, nagyobb eséllyel jelenhetnek meg rajta gombás fertőzések - ezt szerencsére gombaölő krémmel hatástalanítani lehet. A gyógyuláshoz a jó higiénia persze legalább annyira fontos, mint az is, hogy szellőztessük is lábainkat.

Kirepedezett szájszélek

Testünk ezzel azt akarja kezelni, hogy B-vitamin- és vashiányunk van és több leveles zöldséget, soványabb húsokat és tojást kellene fogyasztanunk . A helyi kezelés, krémek és a nedvesítés szintén segíthet, de csak akkor, ha az étrendbe már beiktattuk a szükséges dolgokat.

Viszkető kiütések

Ha a kiütések és bőrproblémák nem javulnak a gyógyszertárakban beszerezhető vénymentes krémek hatására, akkor a viszketés gluténérzékenységre utalhat. Fontos tudni, hogy a gluténérzékenység eddig ismert egyetlen módja a glutén elhagyása. Ha nem vagyunk biztosak állapotunkban, kérjünk egy vérvizsgálatot körzeti orvosunktól vagy egy egészségközpontból.

Hajhullás

Pajzsmirigyproblémákra utalhat, illetve alacsony vasszintre. Ez nőknél problémás lehet, hiszen a havi vér- és vasveszteségtől eltekintve sokan nem fogyasztanak vasban gazdag állati termékeket. A vashiányról vérvizsgálat adhat biztos képet.

A hajhullás 9 leggyakoribb oka Átlagosan napi 60-100 hajszál elvesztését tekinthetjük normálisnak. Ha ennél nagyobb mértékű a hajhullás, esetleg nem nő vissza a haj, vagy kopasz foltok jelennek meg, akkor érdemes szakemberrel kivizsgáltatni magunkat. A témáról itt írtunk korábban .

Törékeny körmök

Ez általában akkor következik be, ha körmeink túl gyakran vannak nedves környezetben vagy gyakran festjük ki őket. Ilyenkor segíthet, ha elkezdjük körmeinket hidratálni, illetve B7-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítőt kezdünk el szedni. Egyes esetekben a körmök ilyen állapota gombás fertőzésre, pikkelysömörre, pajzsmirigyproblémákra vagy ízületi gyulladásra is utalhat, bár ilyenkor más tünetek is jelentkezhetnek, bőrproblémák, kimerültség vagy ízületi fájdalmak. Ha ilyeneket érzünk, azonnal menjünk orvoshoz!

Székrekedés

A test ezzel azt jelzi, hogy több rostot és folyadékot kellene fogyasztani. Fontos, hogy mind oldható, mind pedig oldhatatlan rostokat fogyasszunk - az oldható hatására megszűnik a székrekedés , az oldhatatlan hatására pedig koleszterinszintünk fog csökkenni. Az oldható rostok nagyobb eséllyel okoznak bélgázt és puffadást, ezt azonban elkerülhetjük azzal, ha csak lassan kezdjük el emelni napi rostfogyasztásunk mértékét, ehhez ugyanis szervezetünk könnyen hozzá tud szokni.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra