A koronavírus így hat a magyar gazdaságra

A koronavírus-járványt a turisztikai és vendéglátószektor nagyon meg fogja szenvedni, a kormánynak pedig a legrosszabb forgatókönyveket is meg kell vizsgálni - mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter. Ha a helyzet úgy kívánja, az egészségügyi ellátórendszerbe is újabb forrásokat csatornáznak.

A kormány 2020-ra plusz 3,7 százalék és mínusz 0,3 százalék közötti növekedési forgatókönyvekkel számol, attól függően, hogy a koronavírus-járvány világgazdaságra kifejtett hatása milyen lesz - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden az Inforádió Aréna című műsorában. Szerinte az egészségügynek további forrásokat is tudnak biztosítani, ha a helyzet úgy kívánja.

A koronavírus tünetei és kezelése Tavaly december óta tízezreket betegített meg az új koronavírus okozta járvány (COVID-19). Összefoglaltuk, mit kell tudni az immár több tucat országban megjelent fertőzésről. Kattintson a részletekért!

A turizmus szenvedheti meg leginkább

A pénzügyminiszter szerint 2019 tavaszán, amikor a 2020-as költségvetést megtervezték, 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számoltak, és ahhoz igazították a költségvetés bevételi és kiadási oldalát. A költségvetésben 1 százalékos hiányt és 1 százalékos - 480-490 milliárd forintos - tartalékot terveztek.

A tartalékból az elmúlt hónapokban ugyan már költöttek, de még mindig van egy nagyobb összeg arra, hogy a vis maior helyzetekben segíteni tudjanak. Ha azonban a válság nagyon mély, nagyon sok ágazatot érintő lesz, ez a tartalék is kevésnek bizonyulhat. A kormány azt várja, hogy a vállalkozások mondják meg, az egyes ágazatokat hogyan érinti a válság, hogy célzott intézkedéseket tudjanak tenni.

A tárcavezető elmondta, hogy már láthatók a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a szállodaiparban a 40-50 százalékos foglaláslemondás sem ritka, nemcsak a kínai, hanem az európai vendégek is elmaradnak. A turisztikai és a vendéglátószektor ezt nagyon meg fogja szenvedni, úgy vélte, jó eredmény lesz, ha nullszaldóra ki tudnak jönni.

A koronavírus miatt a vendéglátóhelyek látogatottsága is megcsappant. Fotó: Getty Images
A koronavírus miatt a vendéglátóhelyek látogatottsága is megcsappant. Fotó: Getty Images

A kormány figyelemmel kíséri, hogy más országokban hogyan kezelik a vírus gazdasági hatásait. Úgy látják, eddig csak azokat az eszközöket élesítették, amelyekkel a vállalkozói csődöket el lehet kerülni. Igazán hatékony a védekezés szerinte akkor lenne, ha az uniós országok közös lépéseket is tennének, az Ecofin jövő heti ülésén erről biztosan szó esik majd.

Újabb forrásokat kap az egészségügy, ha szükséges

Arra a kérdésre, hogy a bejelentett 8 milliárd forinton túl számíthat-e az egészségügy további forrásokra, azt mondta, ezt a helyzet fogja alakítani. Az egészségügyi rendszer működésének a biztosítása nem pénzügyi kérdés - hangsúlyozta -, a tartalékban van arra a pénz, hogy megerősítsék az ellátórendszert, ha a járvány kiterjedése, mélysége nagyobb lesz annál, mint amire számítottak.

A miniszter szerint már megkezdődött a jövő évi költségvetés tervezése, nem feltétlenül szükséges azonban az, hogy ősszel fogadja el a parlament a költségvetést. Ha nagyon bizonytalan lenne a helyzet, fel lehet tenni a kérdést, érdemes-e május-júniusban nekifutni a költségvetésnek, de egyelőre nincs olyan szempont, ami miatt el kellene halasztani - mondta.

Matolcsy: a koronavírus hatásai kiszámíthatatlanok

A koronavírus gazdasági hatásaival Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke is foglalkozott. Szerinte a járvány hosszabb távú hatásai kiszámíthatatlanok, a gazdasági hatása több évig húzódik, míg az egészségügyi rövidebb lesz. A Gazdasági évnyitó 2020 gazdaságpolitikai fórumon kifejtette: a koronavírus minden gazdasági területre hatással lesz.

A fenntartható növekedéshez a vállalatok tőkepiac felé fordulását kulcsfontosságúnak nevezte, ezért indították el a növekedési kötvényprogramot. A beruházási rátát, és a fogyasztás dinamikáját is meg kell őrizni a jegybankelnök szerint. A lakáspiacot továbbra is fontos növekedési tartaléknak nevezte, el kell érni, hogy évente 30 ezer új lakás épüljön. A munkaerőpiacon tartalékot jelentenek az alacsonyan képzettek, az ötven felettiek, és a fiatalok.

A magyarországi olasz éttermekben már az alapanyagok beszerzése is nehézséget okoz a korlátozások miatt. A vendéglátóhelyek nehézségeiről bővebben az nlc.hu cikkében olvashatnak!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra