A kullancskiszedés tízparancsolata

A kullancsok kiszedésével kapcsolatban legalább annyi tévhit él, mint amennyi a távol tartásukkal vagy épp a megelőző oltásokkal kapcsolatosak. Hogyan kell eltávolítanunk a kullancsot? Mire figyeljünk, és mi az, amit egyáltalán ne csináljunk?

1. Kirándulások után és hosszabb túrák közben érdemes rendszeres kullancsvizitet tartani, és megkérni egy közeli hozzátartozó vagy barát segítségét egymás átvizsgálására.

2. A kullancs eltávolítására tilos hegyes, éles tárgyat használni. Nem javasolt a kullancsot tűvel kikaparni. Ha átszakítjuk a kullancs potrohát, a fertőzött béltartalom átkerül az áldozat szervezetébe. Hasonló elvek alapján ne tekergessük a bőrbe fúródott kullancs potrohát, az óramutató járásával megegyező irányba sem! Ezzel csak azt érjük el, hogy a kullancs megpróbálja magát egyre mélyebben beásni. Rosszabb esetben pedig a forgatás miatt a kullancs teljes béltartalmát átpumpálhatjuk az emberbe.

3. Ha összeszedtük a kullancsot, ne használjuk a házi praktikákat: ne kenjük be olajjal/vazelinnel, mert visszaöklendezi a félig megemésztett vért, s így esetleg a kórokozókat is. Gyufafejjel ne is próbálkozzunk, teljesen alaptalan (ma már egyébként sincs a kullancsűző hatásért felelősnek tartott foszfor a gyufafejben).

Így szedhetjük ki a kullancsot cérnával!
Nézze meg a műveletet videón!

4. A kullancs hatékony eltávolításához használjunk kullancseltávolító csipeszt, amit a gyógyszertárban bármikor beszerezhetünk. Érdemes lehet elővigyázatosságból az otthoni gyógyszeres dobozban, talonban tartani egy acélból készült, rugós kullancscsipeszt, hogy minél gyorsabban intézkedni tudjunk.

A kullancs hatékony eltávolítására használjunk kullancseltávolító csipeszt

A kullancs hatékony eltávolítására használjunk kullancseltávolító csipeszt

5. Tévhit, hogy kullancsokhoz csak egyszer használatos eszközökkel szabad nyúlni. Az eltávolításnál az egyik legfontosabb szempont a gyorsaság. Ha már az erdőben, kirándulás közben észrevesszük, hogy kullancs kapaszkodott belénk, akár puszta kézzel is kiszedhetjük.

6. A kullancs eltávolításához nem kell orvos segítségét kérni. A steril eszközök mítosza alaptalan félelmet szül, aminek hatására csak később megyünk orvoshoz kullancsunkkal. Pedig ez idő alatt a kórokozó nagyobb eséllyel jut be az emberbe, mintha azonnal kiszednénk az állatot.

7. A fej végénél, a beágyazódott élősködő tövében fogja meg a kullancsot csipesszel, és húzza ki, tekergetés nélkül. Ha sehol sem tudunk csipeszt, vagy a speciális kullancseltávolító kanalat szerezni, egy jó erős cérna is a segítségünkre lehet. Videó itt. A kullancs kiszedésénél mindig figyeljünk arra, hogy a bőrünkön kis sátor keletkezzen, úgy húzzuk ki, ne akarjuk kitépni!

8. A kullancs eltávolításakor a fej beszakadhat. Ettől azonban nem kell megijedni. Nem szabad tűvel kikaparni. Ilyenkor a kullancs már nem fertőz, a beszakadt feje pedig idegen testként pár napon belül kilökődik a testből.

9. Vannak tűszúrásnyi, alig észrevehető kullancsok. Ezek nagyon ritkán fertőzöttek. Vérszívásuk csak néhány óráig tart, utána elhagyják az áldozataikat. Tehát nem érdemes tűvel kioperálni őket.

10. Ha kint van a kullancs, fertőtlenítsük a sebet alkohollal, vagy jóddal, majd jegyezzük fel a kullancscsípés helyét és időpontját. A Lyme-kór megelőzésére a kiszedett kullancsot érdemes laboratóriumi vizsgálatra küldeni a patikákból beszerezhető kullancsbeküldő szettel, a csípés helyét pedig 1-2 hétig figyelni.

Már alig várta a tavaszt és a kirándulásokat? Ne feledkezzen el a kullancsriasztó használatáról és kiegészítőnek kössön mellé ingyenes kullancsbiztosítást az egész családnak a Genertel Biztosítónál! A biztosítás egy teljes évre szól, az időszak lejártát követően Önnek semmi dolga nincsen, egyszerűen megszűnik a szolgáltatás. (x) Regisztráció az ingyenes szolgáltatásra ITT !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra